Politika
Ha én döntenék! Hogyan oldanád meg a problémákat a világban / Magyarországon?

Már megint megvezettek!?

JOULi

 

Javában dúlt a közfelháborodás a képviselői költségtérítés körül, folyt a disputa az utcán és a neten egyaránt! Itt a witán is már napok óta ütköztek a vélemények, bár a többség hozzászólása egyértelműen elítélő volt. És akkor berobbant a köztudatba a négygyermekes családanya, aki a finomfőzelék kavargatása közben feltalálta a spanyolviaszt, elindította saját, önálló szavazatgyűjtő akcióját, legyen népszavazás! Bevallom, én egy kicsit meglepődtem, hogy bár már napok óta több fórumon több ezren téptük a szánkat erről a kérdésről, a wita oldalain is úgy hintették szét a háziasszony linkjét, mintha ennek a témának felvetése újdonság lenne. A rokonszenves háziasszony honlapja így indul:

„Aki ismer, az lepődik meg legjobban, ha meghallja a nevem egy népszavazási kezdeményezés mellett. Én ugyanis nem foglalkozom politikával – mint az emberek többsége – és nem is vonz a politikusi lét. Nem is értek hozzá. „

 

Kik is ismerik Seres Máriát? Tomcat neve sokunk számára ismerős. Bár a módszereivel nem mindig értek egyet, az általa kitűzött célok gyakran találkoznak az én vágyaimmal. Ez viszont nem azt jelenti, hogy személyes adataimat szívesen a rendelkezésére bocsájtanám! Különösen nem, ha ezt olvasom:

Polgár Tamás alias Tomcat szelvényeinél …. a leadott 1152 darabból, mindössze 13 volt igazi és nem hamisítvány.

Tény, hogy ”hogy az alaposan kidolgozott www.seresmaria.hu ugyanazon a kis nyíregyházi szerveren lakik, ahol Tomcat www.zoldpart.hu oldala.”

Ha ehhez hozzá veszem, hogy „Seres Mária a jelek szerin ... segítheti Tomcat EP-választást előkészítő adatgyűjtését,” már nem bánom, hogy nem éltem a lehetőséggel, hogy neki „aláírjak”. Ha aláírtam volna, ezek után nem lepődnék meg, ha én is "ajánlottam" volna Tomcat-et!

Bővebben itt olvashatunk kapcsolatukról:

http://indy.media.hu/node/10984

 

Tehát mielőtt bárki megvádolna, nekem nem a szőlő savanyú, mert nem nekem sikerült egy általam is támogatható népi kezdeményezést elindítani! Arról van szó, a jelek szerint megint átvertek, becsapott egy olyan politikai irányzat, név szerint a Zöld Párt, amelyiknek céljait, elgondolásait esetleg támogattam volna!

„Kiderül, hogy Seres Mária és Stekler Ottó közös listán indult a Zöld Párt színeiben a 2004-es EP válaztásokon. „

 

Csoda, ha már semmiben-senkiben nem bízom? Miért nem indíthatta el a Zöld Párt a saját nevét felvállalva ezt az aláírásgyűjtést? Talán nem is a képviselők költségtérítésének rendbetétele az igazi cél? Hisz ők is készülnek a parlamentbe bejutni, először az EP-be!

4.67 
/ 3 szavazat - [11 hozzászólás]


ralf 2009.01.09. 10:06
Hosszú ideje hiányolt anyucinknak igaza volt. Interneten nem küldünk személyes adatokat, mert nem tudhatjuk, hová kerül.
keresztes 2009.01.09. 11:27
Meg más esetben sem! (Lásd ferencvárosi kopogtatócédulák éppen, meg egy halom régebbi ügy.) Ez már totális bizalmi válság!

JOULi, te azt hitted, ez egy egyszerű háziasszony? :))
És az első "magánkezdeményezésű" népszavazás? :DDDD
(Bár ezt így konkrétan nem tudtam, de...)
JOULi 2009.01.09. 11:52
Nem, egy pillanatig se hittem. De ha én mondom elsőnek, tudom, kaptam volna érte, hogy mer nekem semmi se jó! A 85 ezer között meg lehetett néhány ferencvárosi is.
ralf 2009.01.09. 13:13
Igazad van, hogy totális bizalmi válság van, de nekem ettől függetlenül meg ez előtt sem volt szokásom komoly körültekintés nélkül megadni bárkinek az adataimat. Mondjuk, amikor az utcán valaki meg"közvéleménykutat", utána meg érdeklődik az adataim után.
JOULi 2009.01.09. 16:27
Akkor már vagyunk hárman, anyucival négyen. De volt rövid idő alatt 85 ezer ember, aki a neten "aláírt "! Nekik kevés, nekem elkeserítően sok. Így aztán már semmilyen választási eredmény nem lehet hiteles, hisz azt már a választható személyek elvesztik. Az az igazság, én a mai napig nem kattintottam rá erre a linkre. Nem tudom miért, úgy gondoltam, itt azokat a címeket lehet fellelni, ahova elmehetnék, és aláírhatnám az ívet olyan személyek jelenlétében, akik garantálják az adataim biztonságát. Mivel soha nem foglalkoztatott a dolog igazán, én így képzeltem. Most újabb negatív élménnyel gazdagodtam. Az adatlopás ilyen egyszerű. Magyarán önként és dalolva megyünk a seggberúgásért.
oncogito 2009.01.09. 17:20
Az emberi naivitás határtalan.
Egy szavazáson, ahol több tízezer aláíró van - elhiszitek, hogy mindet leellenőrzik, hogy igazi-e? Ki tenné, és ingyen? És milyen adatokkal egyeztetne?
Még a szabályos négyévenkénti választásokon is van csalás - itt ne lenne?
Tehát semmi nem indokolja, hogy egy sima mezei szavazásnál ott legyenek az adataim.
anyuci 2009.01.10. 10:16
ralf: "Hosszú ideje hiányolt anyucinknak.." :))))))))))

Hát ezt már nem bírom ki! :DDDDDDDDDDD
Muszáj bejelentkeznem!!!!!
Rengeteg határidős munkám van, éjjel-nappal dolgozom, tavaly év végén pedig az ünnepekkel voltam elfoglalva. De jövök, amint tudok. Sajnos minden "jóról" lemaradok: ferencvárosi választási-gáz, gázai-gáz, gáz-gáz, stb. :-(

Remélem, sok óvatlan embert sikerült visszatartanom adatainak kiadásától.

(Sok jó témám lenne, de időm nincs. Pl. találtam egy jó cikket az Indexen gazdaságélénkítés-válságkezelés témában, de nincs idő megkeresni, hogy hova tegyem. Akkor most offolok és belinkelem ide. Ha valaki lenne kedves és a helyére tenné, megköszönném:
A magyar csoda
http://index.hu/velemeny/jegyzet/mcs090106/ )

Legyetek jók, BUÉK!
oncogito 2009.01.16. 10:47
Ne hagyjuk magunkat megvezetni.
Most történt velem.
A Starkl KFT-től minden évben szoktam virágokat, magokat, miegymást rendelni, ezért minden évben küldenek katalógust.
Most is kaptam. Mindig szokott benne lenni valamilyen akció.
Most is volt benne egy matrica, amiben ha szerencsés vagyok, akkor 9000 Ft értékben kaphatok kertészeti csomagot és ha nyolc napon belül vissszaküldöm nekik, akkor tutibiztos kapok egy háromrészes táska készletet. Jónak tűnt a dolog, mert szerencsém volt, nyerő matricám volt. Igaz, hogy postázáskor 490 Ft-ot kell fizetni, de így is megéri, főleg a táskák miatt.
Már be is borítékoltam a megrendelést, amikor rátévedt a szemem az apró betűkre - utána azonnal miszlikbe téptem a borítékot.
Ugyanis az volt benne, hogy a megrendelésemmel egyidőben hozzájárulok, hogy az adataimat tetszés szerint használják -- valamint az egyéb kintlevőségeimet is !!!!!!!!
Hogy ennek jogilag milyen következményei vannak, az számomra nem teljesen egyértelmű és bár nincsenek kintlevőségeim, úgy véltem ekkora szemtelenséget csak nem fogok támogatni!

Vigyázzon, aki a Starkl KFT katalógusát forgatja !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4
kazohin 2009.01.16. 12:52
Mit jelent az, hogy használják a kintlevőségeimet???? Az én kintlevőségem az, hogyha valaki nekem nem fizet. Hogy tudnak használni egy hiányzó dolgot? Vagy rászólnak az ügyfelemre, hogy fizessen már??
oncogito 2009.01.16. 13:28
Hát ez az!
Tartozás fejében ők hajtják be?
Nem is értem, mit jelent ez, de nem is töröm már rajta a fejem...
JOULi 2009.01.16. 16:43


 A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!     Regisztráció