12 éves a legfrissebb áldozat: ez a legkomolyabb fenyegetés az iskolák falain belül.

A bullying problémája sajnos nemcsak az iskolák falain belül, hanem már az óvodákban is egyre inkább jelen van Magyarországon. A bántalmazás következményei rendkívül súlyosak, hiszen nemrégiben egy fiatal lány életét követelte ez a kegyetlen jelenség. Fontos, hogy a társadalom összefogjon a megelőzés érdekében, és támogassa a gyermekeket, hogy biztonságban érezhessék magukat. A gyerekek mentális egészsége és jóléte kulcsfontosságú, ezért elengedhetetlen, hogy a felnőttek odafigyeljenek, és komolyan vegyék a problémát.

Az UNICEF adatai szerint a magyar tizenévesek 85 százalékát érintette már iskolai bántalmazás, kétharmaduk pedig rendszeresen szenved annak hatásától. A helyszín az osztályterem, de az interneten folytatódik, ami ott megkezdődött. Csak minden ötödik fiatal állította felmérésükben, hogy a közösségében nem tapasztalt soha ilyesmit.

Az iskolai zaklatás általában a 6 és 10 éves kor közötti időszakban veszi kezdetét.

Ezek ugyanakkor csak az adatok: a jelenség valódi arcát tragédiák mutatják meg.

Nem sok részlete ismert annak a tragédiának, amely a napokban történt Gödöllőn: egy 12 éves, hatodikos lány vetett véget életének, a hírek szerint az őt testalkata miatt érő folyamatos bántások miatt. A csúfolódások elől a sportba menekülő fiatal nem sokkal születésnapja után követett el öngyilkosságot. A bullying minden megelőzésen és iskolai programon áthatoló, gyilkosan kegyetlen bizonyítéka az eset, egyben hatalmas figyelmeztetés minden szülő számára azzal kapcsolatosan, hogy rengeteg a tennivalónk.

Manapság aligha találunk olyan gyermekközösséget, ahol ne bukkanna fel a bullying jelensége. Amikor az első gyermekem elindult az óvodába, a Covid árnyékában eltöltött, megcsonkított két év után végre elérkezett egy olyan periódus, amikor zavartalanul élvezhette a közösségi élményeket. Azonban mély megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a gyerekek közötti bántalmazás, csúfolás és módszeres zaklatás már az óvodás korban elkezdődik.

Kívülállóként figyeltem a helyzet alakulását, és már így is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy mennyi erőfeszítést, kreatív ötletelést és pszichológussal folytatott beszélgetést igényelt, hogy egy óvodás korú gyermek lelke ép és egészséges maradhasson.

Az iskolába érkezve egyre inkább eluralkodtak rajtam a félelmek. Reggel a portánál búcsúztunk el, és itt már a szülők nem kísérhetik el a gyerekeiket a tanterem ajtajáig sem. Nyolctól négyig a gyermekem nagyon távol kerül tőlem. Bár megnyugtatna, hogy a Békés Iskolák program keretein belül egy biztonságos intézménybe jár a lányom, a tragikus eseményekről szóló cikkek, melyek az utóbbi időben megjelentek, nem hagynak nyugtot az elmémből.

A gödöllői lány iskolájában rendszeresen szerveztek beszélgetéseket a bullying témájában. Érdekes módon azonban a párbeszédek során nem mentális egészségügyi szakemberek, hanem rendőrök vettek részt, ami felveti a kérdést, mennyire hatékonyan tudják kezelni a problémát.

A helyzet kezelésének módja, illetve az esetlegesen megelőzési szándék, nem teljesen világos, ám a kitűzött célokat végül nem sikerült megvalósítani. Osztályunkban egyelőre nincsenek komoly problémák, azonban hallottam egy másik intézmény elsőseiről, akik szívszorítóan mesélték édesanyjuknak, hogy az osztálytársuk folyamatosan azt hajtogatja nekik az iskolában: senki sem szereti őket, még az édesanyjuk sem.

Ma, amikor a zaklatás nem ér véget a kicsengetéssel és az iskolai nappal, hanem az online térben, felnőtt számára teljesen észrevétlenül folyamatosan zajlik, ezeknek a bántó szavaknak valóban felmérhetetlen a hatása. A gyerekek egyre korábban érik el a közösségi médiát, az üzenetküldésre alkalmas applikációkat, amelyekben csoportos beszélgetésekben, akár álidentitások mögé bújva kínozhatják a kiszemelt áldozatokat. Szerepeket játszhatnak, információkat szerezhetnek meg: felvehetik a neten megismert jó barát szerepét, akinek a megértésre és meghallgatásra vágyó, bántalmazott fiatal elárulhatja titkait, hogy azután azokkal visszaéljenek.

Gúnyolhatják, fotókat készíthetnek róla, és azokat könnyedén megoszthatják. Mindenütt ott lehetnek, a digitális tér határtalanságában.

A tudatos szülő természetesen igyekszik nyomon követni, hogy gyermeke milyen alkalmazásokat használ és kikkel kommunikál. Azonban az internet világában rejlő veszélyek – mint például a bullying vagy a kizsákmányolás – olyan kihívások, amelyek a mai negyvenesek számára ismeretlenek voltak gyermekként, hiszen nem a digitális térben nőttek fel. Még ha a szülők folyamatosan képezni is próbálják magukat a témában, gyakran tehetetlennek érzik magukat, amikor arról van szó, hogy miként léphetnek be gyermekük online életébe anélkül, hogy azt határátlépésnek éreznék. Az internet sötét zugai olyan veszélyeket rejtenek, amelyekkel a gyerekek életkoruk miatt nem feltétlenül tudnak megbirkózni.

Egy ilyen szívszorító esemény nyomán a szülők kétségbeesett tehetetlensége összeköti őket. Mikor jön el az a pillanat, amikor megengedjük, hogy gyermekeink önállóan barangoljanak az internet világában? Mikor kapják meg első mobiltelefonjukat? Mi a súlyosabb dilemma: az, hogy lemaradnak kortársaik digitális élményeiről, vagy az, hogy mi mindent rejthet ez a virtuális tér számukra? És mi történik majd velük, amikor végleg el kell engednünk a kezüket ebben a komplex világban?

Egy dologban teljesen biztos vagyok: a helyes válaszok kulcsa abban rejlik, hogy megőrizzük a bizalmi kapcsolatot. Ehhez pedig minden szülőnek keményen kell dolgoznia.

A megküzdési technikákhoz nem biztos, hogy ő elég lesz: remélhetőleg mára kikopott a mindennapokból a pszichológushoz járás szégyene, mert vannak olyan helyzetek, amelyekben erre van szükség.

És fontos lenne még valami: az, ha egy olyan helyzetben, amikor a bántalmazott gyermek szülője a helyzet rendezésére párbeszédet kezdeményez a bántalmazó szüleivel, az nem merev elutasításba ütközne. Szülőként a saját gyermekünk tökéletes, a legfontosabb, de ez ne vakítson el senkit sem annyira, hogy meg sem hallgatja a hozzá segítségért fordulót, hogy nem beszél saját gyermekével, hogy nem próbálja meg kideríteni, mi történt.

Az áldozathibáztatás egy gyermek esetében nem bocsánatos bűn:

Az „igazából ő a túl érzékeny”, „nem is mondott neki olyat”, „jó, hát tényleg nem sovány” típusú reakciók jól tükrözik, hogy a kiskorúért felelős személy igyekszik elhárítani a felelősséget, még akkor is, ha ezzel súlyos kockázatot vállal. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy ilyen helyzet tragikus végkimenetele, mint ami legutóbb Gödöllőn történt, bárkivel megtörténhet. Szívszorító felismerni, hogy gyermekünk a bántalmazó oldalára állt, de az ő érdeke is, hogy ha valóban ez a helyzet, akkor meg tudjon szabadulni belőle. Nem engedhetjük meg, hogy ez a generáció megnyomorított lélekkel hagyja el az iskolát, vagy hogy a bántalmazás következményeként életét kockáztassa. Kötelezettségünk, hogy támogassuk őket, mert mentális egészségük állapota már most is aggasztó.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Fedezd fel az UNICEF Help App-ot, amely támogatást kínál a bántalmazott gyermekek számára. Itt megtalálhatod a szükséges információkat, és könnyedén letöltheted az alkalmazást, hogy segítséget nyújthass a rászorulóknak.