A sorsfordító év - Vajon 2025-ben lezárul az ukrajnai konfliktus? | Demokrata

Az ukrajnai frontok helyzete már egy ideje egyértelműen körvonalazódik. A 2023-ra tervezett ukrán ellentámadás, amely a Krím-félsziget és Oroszország közötti szárazföldi összeköttetés megszakítására irányult, végül kifulladt. Ezt követően Oroszország nem csupán visszanyerte a stratégiai kezdeményezést, hanem a kifárasztásra és felőrlésre épülő taktikája is egyre eredményesebbnek bizonyul. A Donbaszban az ukrán csapatok folyamatosan visszavonulnak, míg az orosz erők sikeresen semlegesítették az említett ellentámadás gyenge eredményeit a zaporizzsjai fronton is. Sőt, a jelek szerint Moszkva hatalmas támadásra készül a csatatér ezen szakaszán. A 2024-es év végére az orosz csapatok az invázió kezdete óta a leggyorsabb ütemben haladnak előre Kelet-Ukrajnában. Ezzel párhuzamosan a hátország, különösen az energetikai infrastruktúra elleni támadások egyre intenzívebbé válnak, ami a közelgő tél szempontjából aggasztó kilátásokat vetít előre. Eközben az ukrán társadalom kitartása és a háború folytatásába vetett eltökéltsége láthatóan csökken. Kijev sürgeti a lépéseket, Volodimir Zelenszkij egyre több tábornokot vált le. Ezen a helyzeten az sem segít, hogy az ukrán erők betörtek a Kurszki területre, ahonnan egyelőre nem tudták őket kiszorítani, és az orosz mélységi területek ellen indított rakéta- és dróntámadások is fokozódnak.

Kijev kilátástalan helyzete és az európai társadalmak látható fáradtsága azt sugallja, hogy a nyugati oldalon egyre inkább érlelődik a háború intenzív szakaszának lezárására irányuló tárgyalások megkezdésének ötlete. A folyamatot tovább gyorsította Donald Trump amerikai választásokon aratott győzelme, amely békét ígérő ígéretekkel kecsegtet. Azonban a közel három éve tartó konfliktus után nem könnyű rátérni a végkimenetelre. Az ukrán elnök és környezete, a hatalom megőrzése érdekében, egyelőre nem hajlandó a frontvonal mentén történő, számukra kapitulációval egyenértékű megállapodásra, és bár elszántságuk csökken, a társadalom sem áll készen a békére. Ezzel szemben az orosz fél kitartóbb, Moszkva lehetőségei és tartalékai minden szempontból jelentősebbek, de a háború elhúzódása Oroszország számára is gyengítő hatású. A konfliktus közvetett és közvetlen következményei pedig Brüsszel számára is egyre nagyobb kihívásokat jelentenek, mégis az európai elit Ukrajna melletti kiállása tűnik a legszilárdabbnak. Trump határozott elképzelése, hogy lezárja, vagy inkább befagyasztja a konfliktust, ugyanakkor az amerikai érdekek figyelembevételével próbálja a háború terheit Európára hárítani, mint B terv.

A jövő perspektívájából nézve Európa egyre jelentősebb szereplővé válik, hiszen eddig a béketerv kidolgozásában nem igazán lépett előtérbe. Most viszont elérkezett az idő, hogy mérlegelje, képes-e átvenni a csendesen háttérbe húzódó Egyesült Államok szerepét, különösen Ukrajna támogatásának és a háború folytatásának költségeit illetően. Egyértelmű, hogy Trump, ha újra hatalomra kerül, aktívan cselekedni fog ebben a kérdésben. Racionális megközelítésből tehát Európának is az lenne a legkedvezőbb, ha a régi-új amerikai elnök sikerrel tudná vezetni a helyzetet.

Donald Trump elszántsága kétségtelenül figyelemre méltó; számára a Közel-Kelet és Kína prioritást élvez Ukrajnával szemben. Ugyanakkor nem engedheti meg magának, hogy egy olyan kulcsfontosságú geopolitikai színtéren, mint Ukrajna, ne demonstráljon erőt. Az Egyesült Államok érdekeinek figyelembevételével világossá válik, hogy Washington nem hagyhatja magára Kijevet, sőt, a lehetőségekhez mérten meg kell őriznie és erősítenie kell az ottani pozícióját. Az azonban kérdéses, hogy mindez milyen gazdasági és geopolitikai előnyöket hoz, hiszen a pénzügyi terheket valószínűleg inkább Európára fogják hárítani. Ezeket a szempontokat figyelembe véve érthető, hogy Keith Kellogg, aki a nemzetbiztonsági ügyekben jelentős tapasztalattal bír – hiszen Trump első ciklusa alatt a nemzetbiztonsági tanács kabinetfőnökeként és az akkori alelnök nemzetbiztonsági tanácsadójaként tevékenykedett – az erő pozíciójából irányítva, egy kiemelkedő katonai és üzleti pályafutással rendelkező nyugalmazott altábornagyot jelölte ki az ukrán-orosz különmegbízotti posztra.

Kellogg még a nyár elején olyan tervvel állt elő a háború lezárására, amelynek értelmében be kell fagyasztani a frontvonalakat és tárgyalóasztalhoz kell kényszeríteni a szemben álló feleket. Amennyiben Kijev nem hajlandó tárgyalni, beszüntetik a támogatást, Moszkvát pedig éppen a katonai segítségnyújtás jelentős erősítésével fenyegetnék a diplomáciai rendezés érdekében. A demarkációs vonalhoz európai békefenntartók érkeznének. Ukrajna NATO-tagsága egy időre - tíz évre - legalábbis lekerülne a napirendről, az Egyesült Államok azonban továbbra is felfegyverezve tartaná Ukrajnát és megerősítené a védelmét. Kellogg szerint a háború lezárásához erős, "Amerika az első" típusú vezetés szükséges.

Trumpék elképzeléseit hallva Moszkva finoman szólva sem túl lelkes, ami érthető is, hiszen ez a rendezési terv kísértetiesen emlékeztet a minszki megállapodásokra, amelyek célja utólag elismerve az időnyerés és Ukrajna megerősítése volt. A Kreml érthető módon nem érdekelt egy "Minszk-3" aláírásában, amely a jelenleg nyilvánosságra hozott elgondolások szerint nem megoldaná a konfliktust, hanem átlátszó módon csupán megmentené az összeomlástól Ukrajnát és elnapolná a háború folytatását. Nem rendezné Oroszország és a Nyugat viszonyát, nem foglalkozna az európai biztonsági struktúra újraépítésével, és nem igazán venné figyelembe Moszkva érdekeit. Szó sincs például Ukrajna semleges státusáról, amely nélkül Oroszország ott tartana, ahol a háború kirobbanásakor. Sőt, rosszabb helyzetben lenne, hiszen egy megerősödött Ukrajnával állna szemben, amely mögött ott az egész nyugati blokk. Arról már nem is beszélve, hogy Trump és csapata erőből akarja lenyomni ezt a megállapodást, amellyel szemben Kijev a kiszolgáltatottsága miatt védtelen, Moszkvának pedig aligha tetszik majd ez a stílus. De az úgynevezett koreai szcenárió, a frontvonalak befagyasztása a jelenlegihez közeli helyzetben azért sem lehet elfogadható Moszkvának, mert ez sok oroszban felvethetné, hogy miért kellett akkor ennyi embernek meghalnia.

Éppen ezért Donald Trump győzelme, ambíciói csupán lehetőségként foghatók fel a háború lezárására, és ha a beiktatását követően nem tud azonnal előállni reális, minden fél számára elfogadható tervvel, akkor nem marad más lehetőség, mint a háború folytatása, és a döntés a katonákra marad. Ettől a megoldástól visszatarthatja az érintetteket, hogy ez az Egyesült Államokon kívül igazából senkinek sem jó. Trump így izmozhat, zsarolhat, ez a stílus azonban nehezen hozhat gyors eredményt. Kulcsfontosságú lehet tehát 2025 tavasza, hiszen ha nem ülnek le a felek gyorsan tárgyalni, akkor bizony a háború elhúzódásával számolhatunk.

A Nyugat láthatóan erre is készül, így a Trump beiktatásáig hátralévő időt igyekszik maximálisan kihasználni Ukrajna megerősítésére. E tekintetben figyelmeztetőek a NATO főtitkárának a szavai, miszerint az Észak-atlanti Szövetségnek jelenleg Ukrajna támogatására kell összpontosítania, nem pedig a béketárgyalásokra. Mark Rutte nemcsak növelné az Ukrajnának szánt támogatásokat, de ennek alátámasztására azt is kijelentette, hogy Moszkva már nem rejtett, hibrid háborút folytat a Nyugat ellen, hiszen a támadások nyílttá váltak, így itt lenne az ideje, hogy a NATO átálljon a háborús mentalitásra. Moszkva ezt is látja, és ez nem igazán erősíti a bizalmát a Nyugattal szemben. Persze, ezek az eszkaláció irányába tett lépések lehetőséget is adnak Trumpnak arra, hogy a gesztusértékű és neki semmibe nem kerülő visszavonásukkal az orosz térfélre dobja át a labdát. Közben persze kezdeni kell valamit Volodimir Zelenszkij és Ukrajna érdekeivel is, amelyek a jelenleg felvetett biztonsági garanciák mellett aligha fogadhatók el Moszkvának.

Trump erőfeszítéseinek kudarca esetén kulcsszerepbe kerülhet az eddig sem a gyors béketeremtés mellett lándzsát törő Európa. Amennyiben ugyanis nem tudja vagy nem akarja átvenni az amerikai pénzek várható csökkenésével Kijev támogatásának megnövekedett terhét, akkor Ukrajna nagyjából 2026-ra elveszítheti a háborút. Egy, a 2021-es kabulihoz hasonló összeomlás hatalmas pofon lenne a Nyugatnak is, ám az európai képességek ismeretében ezt a forgatókönyvet sem lehet teljesen kizárni. Európa a háború kezdete óta 241 milliárd eurót különített el Ukrajna megsegítésére, míg az Egyesült Államok 119 milliárdot, és ebből a gyakorlatban is átadtak 125, illetve 88 milliárdot. A lehetőségeket látva nem nagyon maradna más, mint a lefoglalt orosz javak felhasználása, ez viszont alaposan megnehezítené a kapcsolatok újjáépítését Oroszországgal. A 2025-ös évhez fűzött remények realitása tehát viszonylag gyorsan, néhány hónap alatt eldőlhet. A sikerhez azonban Donald Trumpnak még valamit elő kell húzni a tarsolyából, a jelenlegi elképzelések ugyanis inkább azt valószínűsítik, hogy a következő év is a béke irányába tett kísérletektől kísért háború jegyében telik majd.