A sós árhullámokkal szemben a vízi ökoszisztémák védtelenek – A tiszavirágzás jövője kérdésessé válhat?

A parajdi sóbányában bekövetkezett katasztrófa már régen túlnőtt a helyi problémák keretein, hiszen a bányából szivárgó sós víz Maros megyét is sújtja. Ha nem találunk sürgős megoldást, a helyzet nem csupán Maros megye határain belül fog megállni. A Kis-Küküllőbe beömlő Korond-patakban jelentős sókoncentráció-emelkedés figyelhető meg, ami miatt számos településen a vezetékes víz már nem alkalmas emberi fogyasztásra. A lakosság vízellátása mellett a folyó élővilága is komoly veszélynek van kitéve a hirtelen bekövetkezett változások következtében.

A jelenlegi helyzet szokatlan a Kis-Küküllő élővilága számára, viszont ezt a mértékű sókoncentrációt valamilyen szinten még eltűrik - mondta el a Maszol megkeresésére Nagy András Attila biológus. Szerinte most a legfontosabb kérdés, hogy mennyire nő továbbra is a sókoncentráció, és ez mennyi ideig tart.

"A sókoncentráció hirtelen emelkedése és egy nap leforgása alatt lezajló árhullám hatása nem elhanyagolható. Ezzel szemben, ha a bányából folyamatosan, nagymértékben kezdik el kiszivattyúzni a sós vizet, az akár hónapokig is eltarthat. A halak a rövid távú stresszt viszonylag jól tolerálják, azonban a drasztikusan megnövekedett sókoncentrációt már nem képesek átvészelni" - emelte ki a szakértő.

A természetes vizek sótartalma nagyon alacsony. Az ott élő halak, gerinctelenek - például kérészek - ehhez a finom egyensúlyhoz alkalmazkodtak. Amikor hirtelen megugrik a sókoncentráció, úgynevezett sóstressz éri őket, amit csak bizonyos mértékig képesek elviselni.

Jelen pillanatban a tavaszi olvadásból eredő magasabb vízhozam segít a víz sótartalmának csökkentésében. Azonban, amint megérkezik a nyári időszak, a folyók vízszintje csökkenni kezd, és a sóterhelés hatása fokozódik. "Ha a következő három hétben sikerül elvezetni a sós vizet, akkor még lehetőség nyílik a károk mérséklésére. De ha ez a folyamat júliusra elhúzódik, az sokkal súlyosabb következményekkel járhat" - figyelmeztet Nagy András Attila.

A biológus kiemelte: "Amennyiben véletlenül túlzott mennyiségű só jutna a Korond-patakba, az a Kis-Küküllőn keresztül továbbgyűrűzne, így nem csupán helyi szintű problémát okozna. A Kis-Küküllő ugyanis összeolvad a Nagy-Küküllővel, majd a Marosba ömlik, végül pedig a Tiszába jut. Ez a folyamat azt jelenti, hogy a sóterhelés hatásai akár Magyarország területére is kiterjedhetnek. Különösen fontos megemlíteni, hogy hamarosan megkezdődik a tiszavirágzás időszaka, amikor az élőlények sokkal sebezhetőbbek, így egy ilyen sóhullám komoly veszélyt jelenthet erre a különleges természeti jelenségre."

Nálunk éppen most ér véget a halak szaporodási időszaka. Az ikrák már lerakódtak, és a fejlődő halembriók rendkívül érzékenyek a stresszfaktorokra, különösen a sóstresszre – magyarázza a szakértő. „Ezek az embriók sokkal gyengébben reagálnak az ilyen típusú terhelésekre, mint a felnőtt halak. Ráadásul éppen most kelnek ki a kis ivadékok, akik még kiszolgáltatottabbak, és ha a vízminőség nem megfelelő, akkor tömeges elhullás is bekövetkezhet.”

Mivel a folyóba ömlő kisebb vízfolyásokat gátakkal zárták el, hiába menekülnének az élőlények abba az irányba, ahol érzik, hogy még van édesvíz. A probléma az, hogy ezek az élőhelyek széttöredezettek, fragmentáltak. Erre vonatkozóan az Európai Unió 2030-ig kitűzött célja az, hogy legalább 25 ezer kilométernyi folyószakaszon helyreállítsák a vízi élőhelyek összeköttetését.

Korábban nem figyeltünk eléggé a fragmentáció következményeire, de most már világosan látható: egy-egy probléma nem csupán önállóan jelent fenyegetést, hanem egy láncreakciót indíthat el. Az ilyen negatív hatások pedig nem csupán összeadódnak - a legtöbb esetben sokszoros erővel jelentkeznek.

Ehhez az is hozzájárul, hogy a szennyvizek nem megfelelő kezelése mellett a mezőgazdasági tevékenységekből származó növényvédő szerek, gyomirtók és műtrágyák hatása is egyre inkább kiemelkedővé válik.

A szakértő hangsúlyozta, hogy a legtöbb hazai halfaj nem jellemzően vándorló, így nem képesek hosszú távon, például 50-60 vagy akár 100 kilométert megtenni, hogy új, biztonságos élőhelyet keressenek. Ezek a halak inkább helyben próbálnak alkalmazkodni vagy menekülni, de ha nem létezik összefüggő élőhelyhálózat, akkor ennek a lehetőségeik is minimálisra csökkennek.

A bányában egyébként évek óta halmozódott a víz, a vágat falai egyre jobban átnedvesedtek, a szivárgás egyre súlyosabb lett. A Korond-patak elterelését már rég el kellett volna végezni - ez most is a legfontosabb lépés lenne. Emellett fontos lenne, ha a sós vizet nem közvetlenül a patakba vezetnék, hanem egy tározóba, ahol lassabban szivároghatna a környezetbe. Vagy, ha már szivattyúzni kell, akkor legalább a sótartalmát részben csökkentsék.

"A közösségi médiában sokan a hódokat tették felelőssé az áradásokért és a vízbeszivárgásokért, de ez a megközelítés szakmai szempontból nem állja meg a helyét" - emelte ki a biológus.

"Egészen biztos, hogy nem a hód állította meg a víz útját. Egyrészt, mert én magam is dolgoztam azon a védett területen, amelyik a kérdéses szakasz alatt fekszik, és azon a területen a hód még csak fel sincs tüntetve a hivatalos adatlapokon. Az emberek gyakran játszanak a szavakkal, és mindig keresnek egy szerencsétlen állatot, amelyik nem tud védekezni. Régebben például az autópálya-építés akadályozásáért a szarvasbogarat tették felelőssé, most pedig a parajdi hódot próbálják okolni" - jegyezte meg Nagy András Attila.

Szerinte a helyzetet már régen meg lehetett volna oldani. "A Korond patakát el lehetett volna irányítani – bőven volt rá idő, évek álltak rendelkezésre, mégsem léptek a megoldás érdekében, és most az eredményét szenvedjük el" – hangsúlyozta.