Az európai politikai vezetők újabb szankciók bevezetését mérlegelik Oroszország ellen.


A brit kormány keddi bejelentése szerint európai vezetők újabb szankciók bevezetését tervezik, hogy fokozzák a nyomást Vlagyimir Putyinra. "A vezetők megvitatják, milyen további intézkedéseket hozhatnának - beleértve a szankciókat is - egészen addig, amíg Putyin nem mutat hajlandóságot arra, hogy komoly lépéseket tegyen az illegális inváziója leállítása érdekében" - nyilatkozta Keir Starmer brit miniszterelnök szóvivője a Reuters hírei szerint.

Lettország külügyminisztere, Baiba Braže, a BBC-nek nyilatkozva kifejtette, hogy "az orosz stratégia jól ismert: halogatás, tagadás és elterelés". Braže megjegyezte, hogy Donald Trump és más vezetők már kezdenek belefáradni ebbe a játszmába. A lett külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a washingtoni tárgyalások után három fő irányelvet kívánnak követni: az európai és amerikai együttműködés erősítése, Ukrajna folyamatos támogatása, valamint Oroszország gyengítése. Ezen szavak mögött újabb Oroszország ellenes szankciók bevezetésére tett utalás áll.

A "tettre készek koalíciója" kedden kora délelőtt folytatott megbeszélést, amin tájékoztatták a résztvevő országokat a washingtoni találkozó eredményeiről.

Related posts