A jog és rend szentélye

A fenti rovat elindításakor érthető módon nem állt szándékomban intézményekről is írni, csupán egykor magánkézben lévő, felújított épületekről. Most azért teszek kivételt, mert a törvényszék esetében meglepően rövid idő alatt végzett jó munkát a felújítással megbízott cég (cégek.) Így is lehet. Hát persze, mondhatná joggal az olvasó, a bírósággal, ügyészséggel, az ügyvédi kamarával, jogászok hadával nem "kukoricázunk."

A négy utcára néző impozáns épület 1892-ben, a századforduló utolsó évtizedében készült el, közvetlenül a Maros első gátrendszerének megépítése után. Ekkor vált a városi park, valamint az épülő Erzsébet királyné (ma ismert Vasile Milea) út és a Maros-part jellegzetes építményévé. Szinte minden, a város természeti szépségét és büszkeségét megörökítő korabeli képeslapon felfedezhető ez a lenyűgöző alkotás.

Hogy melyik épület töltötte be korábban ezt a szerepet? A XIX. század utolsó évtizedeiben a főutcán 1871-ben épült "megyeháza" egyben a bíróság székhelye is volt. Két évtized alatt igencsak kinőtte a dinamikusan fejlődő belváros.

Az új törvényszéknek külsejében is igazodnia kellett a rendeltetéséhez. Eklektikus stílusa, erkélyei, homlokzata, bejárata, folyosórendszere mindezt a komolyságot, hivatalosságot és elhivatottságot igyekszik hangsúlyozni. Bejárata dór stílusú oszlopokkal díszített. Az Eminescu parkra néző tárgyalási nagyterem (díszterem) időnként kamarahangversenyek, zenei szólóesték színhelye. Boltíves ablakai reneszánsz és barokk stílus keverékei.

A két világháború közötti évtizedekben az épület főbejárati részét, oldalsó traktusát emelettel magasították. Az '50-es években a Marosra néző tömbben börtön is volt. Az épület hátsó traktusában rövid ideig az építészeti szaklíceum néhány osztálya várt saját iskolaépületének a felépítésére. Nem tűnt túl szerencsésnek a két egymástól merőben eltérő intézmény közelsége, közössége, de idővel ez is megoldódott. A "hagyomány" azonban pár éve megújult. Mostanság a Marosra néző, jócskán megmagasított épületrészben a belügyhez tartozó egyik szakágazat jövendő dolgozóinak kiképzése folyik. Karnyújtásnyira innen, az egykori Constructorul evezősház udvarán (most a Goldi egyetem felségterülete") hét közben autók sokasága parkol.

Az épület külső felújítása során a megvilágításra kiemelt figyelmet fordítottak, és bőségesen használták az égőket. A törvényszék minden egyes fala az esti fényárban ragyogva a körút egyik gyöngyszeme, amely nemcsak esztétikai élményt nyújt, hanem értékes építészeti örökséget is képvisel.

A Milea utca ma már tele van jegyzői és ügyvédi irodákkal, így az ember szinte észrevétlenül is arra a gondolatra jut, hogy ez a hely az igazságszolgáltatás szívverése.

Miközben ezen az úton járok, gyakran eszembe jut a régi osztálytársam, akinek jogász szülei mindig is bölcsességet sugalltak. Barátom édesanyja pedig nem csupán egy ügyvédnő volt, hanem az első erdélyi magyar nők között, akik ezt a hivatást választották.

Kamaszként felmerült bennem a kérdés, milyen lehet egy ilyen "szigorú" intézményben dolgozni. Ráduly ügyvédházaspár, akik remek humorral rendelkeznek, azt mondták, hogy az átlagember leginkább akkor lép a törvényszék küszöbére, ha örökösödési perbe keveredett. Más esetekben pedig sokkal jobb, ha elkerüli a bíróságot, és inkább más utakat keres a problémái megoldására.

- No, de akkor miből élnénk, mi? - zárták le költői kérdéssel a témát.