Az izraeli kormány és államfő mély sajnálatát fejezte ki Jimmy Carter, a béke megteremtésének ikonikus alakja, Izrael és Egyiptom közötti kapcsolatokat formáló egykori amerikai elnök halála miatt.
Netanjahu a részvétnyilvánításában hangsúlyozta Carter elnök szerepét az izraeli-egyiptomi béketárgyalásokon és a Camp Davidben létrehozott békeszerződésben.
"Mindig emlékezni fogunk Carter elnök kiemelkedő szerepére, amelyet az izraeli miniszterelnök, Menahem Begin és az egyiptomi elnök, Anvar Szadat által aláírt történelmi első arab-izraeli békeszerződés megkötésében játszott" - fogalmazott az izraeli miniszterelnök.
Jichák Hercog, Izrael államfője, elismerően szólt az amerikai politikus hozzájárulásáról a közel-keleti békefolyamat előmozdításában.
"Bátor vezetőtől búcsúzik a világ: az Amerikai Egyesült Államok 39. elnökétől, Jimmy Cartertől" - nyilatkozta Hercog. "Az utóbbi évek alatt örömömre szolgált, hogy lehetőségem nyílt felkeresni őt, és kifejezni hálámat a történelmi erőfeszítéseiért, amelyek két kiemelkedő vezető, Begin és Szadat találkozását segítették elő. Az ő munkája révén béke született Izrael és Egyiptom között, amely a mai napig, évtizedekkel később is a stabilitás kulcsát jelenti a Közel-Keleten és Észak-Afrikában" - emelte ki az izraeli államfő.
"Örökségét a nemzetek közötti béke megteremtése iránti mély elkötelezettsége határozza meg. Az izraeli nép nevében részvétemet küldöm családjának, szeretteinek és az amerikai népnek" - tette hozzá.
Az 1978 szeptemberében, az amerikai elnökök nyaralóhelyén, Camp Davidban létrejött egyezmény békét hozott Izrael és Egyiptom között. Ez volt Jeruzsálem első, arab országgal és szomszédjával kötött békeszerződése, melyet az 1994-ben, Bill Clinton elnöksége és Jichák Rabin miniszterelnöksége idején Jordániával megkötött megállapodás követett.