Egy 15 éves fiatalember is feltűnt a Kincsvadászok között | 24.hu


Miután Lőrinc bemutatkozott a kereskedőknek, szinte azonnal felajánlották neki a nyári gyakornoki pozíciót.

A Kincsvadászok szerda esti adásában egy 15 éves eladó is bemutatkozott a nézőknek, akit édesapja kísért. Mint kiderült, Dominik egy - tudomása szerint - Kmetty János alkotással érkezett meg a stúdióba, amit egy online aukción vásárolt édesapja segítségével. Mint elmesélte, már igen fiatalon elkezdett érdeklődni a művészet iránt, együtt gyakran járnak múzeumokba, kiállításokra és aukciókra, amennyiben pedig sikerül túladnia a képen, a befolyt összegből egy másik műalkotást szeretne megvásárolni.

Dominik a kereskedők érdeklődésére elárulta, hogy 11 éves kora óta rajzol cipőket és külföldi festők könnyebb képeit, majd elkezdett galériákba járni és katalógusokat olvasni, így fejlesztve magát.

Nyári program van már? Egy pár hét gyakornokság érdekelne?

- Mit gondolsz erről? - érdeklődött Nagyházi Lőrinc, amire az eladó kíváncsian reagált.

A képen szereplő tárgyat végül nem tudta értékesíteni, mivel a kereskedők kételyekkel kezelték az eredetiségét. Ennek ellenére több ajánlat is érkezett tőlük.

Szeretném felajánlani a segítségemet neked. Nagyon lenyűgöz, hogy ilyen fiatalon és határozottan érdeklődsz, és saját pénzedet fekteted be. Azt javaslom, hogy ha nálatok van a kép, hozd be hozzám, és én megkeresem azokat a szakembereket, akik a legjobban értenek Kmetty műveinek értékeléséhez. Ráadásul díjmentesen bevizsgáltatom, hogy kiderítsük, mi is rejlik valójában ebben a műben.

- ígérte Nagyházi.

A fiatal eladó elhivatottsága Fertőszegi Péternek is imponált, ezért felajánlotta neki, hogy bejárhat a BÁV Becsüs Akadémia művészet- és festészettörténeti óráira, és idő előtt végighallgathatja a kurzust, hogy minél többet tudjon tanulni a szenvedélyéről addig is, amíg elérkezik az érettségiig. Dominik - ahogyan Nagyházi ajánlataira, úgy erre is - igent mondott.

Related posts