Egy idő után a menekülés már nem lehetséges – hegymászó szakértők a szlovéniai tragédiáról.

Még rengeteg információ hiányzik a tragikus szlovéniai túrabaleset körülményeiről, csak találgatni lehet, de következtetéseket levonni vagy ítélkezni semmiképpen sem. Tapasztalt hegymászók segítségével megpróbáltunk információkat gyűjteni a helyszínről és arról, hogy hasonló helyzetben milyen lehetőségei vannak egy túrázónak.

Elekes Balázs hegymászó-barlangász szerint a két magyar hegymászó, akiket baleset ért a napokban a Szlovén-Alpokban, egy olyan magashegyi hegymászótúrát szemelt ki, aminek a nyáron is komplikált sziklaösvénye télen sokkal lezuhanás-veszélyesebbé válik.

A szlovén hegyi mentők leírása szerint 1930-1940 méter magasságban történt a baleset, a 2251 méter magas Turska-hegy és az 1870 méteren fekvő Kamník-nyereg közötti gerincen, egy szurdoknál/szakadéknál. A térkép szerint ilyen hely nagy valószínűség szerint a Kotliči-hágónál lehet.

Elekes Balázs szerint a baleset nem egy klasszikus szurdoknál, hanem egy úgynevezett csorbánál történt a Kotliči-hágó közelében. A csorba egy több száz méter mély függőleges bevágás az amúgy 70 fokos meredekségű sziklafalon. Ide bezuhanni meglehetősen reménytelen helyzetet eredményez: friss havazás idején hegymászó szempontból szinte kezelhetetlen a porhó miatt.

Az egész hómező folyamatos mozgásban vibrál, és te ebben az ingatag közegben úszkálva nem találhatsz sziklát vagy stabil támaszt. Az, aki felfelé szeretne kapaszkodni, végül csak lefelé halad, vagy akár a megállíthatatlan lavina karjaiba zuhan. Aki pedig lefelé akar haladni, annak még nehezebb dolga van. Még a kötélen való ereszkedés is igencsak kockázatos vállalkozás.

Egy ilyen szűk bevágás alja gyorsan teljesen megtelik hóval, és pont úgy néz ki, mint a hegyi mentők fotóin a helyszín, ahol megtalálták a páros férfi tagjának holttestét. De hogy miként került oda, a normál útvonalról csúszott-e ki, vagy menekülőútvonal keresése közben, nem tudni Elekes Balázs szerint. Mindenesetre az elsődleges baleset során csupán hallótávolságnyi mélységbe csúszott a gerinctől, ami pár tíz métert jelent, és a további napok során sodródott sokkal lejjebb.

Szlankó Zoltán, a téli mászást is oktató tapasztalt hegymászó, hangsúlyozta, hogy a szlovéniai incidens körüli információk még korlátozottak, így nem célszerű előre megfogalmazott következtetéseket levonni, főleg ítélkezni. Az viszont egyértelmű, hogy a két magyar túrázó eredetileg a kijelölt útvonal mentén indult el, de télen a megszokott túrákat el kell felejteni. A hó leplezi a jelzéseket, és olyan részek, amelyek nyáron biztonságosan járhatóak, télen életveszélyessé válhatnak.

A hegymászó véleménye szerint 1500 méter felett minden hegyet magashegynek tekinthetünk. Itt a körülmények drámaian megváltoznak: az időjárás kiszámíthatatlanná válik, és a szél által sújtott területek, különösen a csúcsok közötti nyergek, gyakoribbá válnak. Ha valaki ilyen magasságban nehéz helyzetbe kerül, a továbblépés vagy a segítségkérés nem csupán a pillanatnyi állapottól függ, hanem számos tényező alapos mérlegelésétől is.

A szlovén hegyek titokzatos ködbe burkolóztak, és senki sem tudja, hol húzódott a felhőalap az esemény idején. Ha a túrázók a felhők alatt tartózkodtak, akkor valóságos ködben botorkáltak. A hóvihar, amely elárasztotta a tájat, tovább rontotta a látási viszonyokat: a jégkristályok, mint apró szúnyogok, bőrbe vágtak, és a nem teljesen záródó síszemüvegek alá is beszivárogtak. Ismert tény, hogy a baleset idején 100 km/órás szél fújt, amely már önállóan is képes megzavarni a mászót, de a ritkábban előforduló, még erősebb széllökések olyan erővel bírnak, hogy egy embert könnyedén eltolhatnak, ami különösen veszélyes lehet egy szakadék szélén.

Szlankó Zoltán hangsúlyozza, hogy a magashegyi túrák során elengedhetetlen az időjárási viszonyok alapos felmérése. Kérdéses, hogy a magyar páros folyamatosan nyomon tudta-e követni az előrejelzéseket, ráadásul az is bizonytalan, mikor indultak el a hegyre. A magasban gyakran nincs mobil lefedettség, így nehéz hozzáférni a friss információkhoz. Az eddig napvilágra került hírek alapján tudható, hogy a magyaroknál volt hálózsák, ami arra enged következtetni, hogy hosszabb időt töltöttek a hegyen, esetleg bivakoltak. A hegyi mentők információi szerint mindkét hálózsák a nőnél volt, ami arra utal, hogy nem készültek fel arra, hogy váratlanul éjszakát kelljen a szabadban tölteniük. Érdekesség, hogy végül a hálózsák melege mentette meg a nő életét.

Ilyen vészhelyzetben, amikor alig látni valamit, hatalmas szél van, tombol a hóvihar, ráadásul az éjszaka is közeleg, Szlankó Zoltán szerint számos tényezőtől függ, hogy a beásás vagy a továbbhaladás mellett dönt egy hegymászó. Ha ismeri a területet és van helyi tapasztalata, megfelelő felszerelése, akkor dönthet úgy, hogy mielőbb lejut, menekül a helyzetből. A megfelelő felszereléshez tartozik ilyenkor a jó technikai ruha, jégcsákány, hágóvas mellett a működő navigációs eszköz is.

Szlankó Zoltán hangsúlyozta, hogy az oktatások során mindig felhívja a figyelmet arra, hogy a mobiltelefonok akkumulátorának kapacitása korlátozott. Ha lemerül, az ember elveszíti a navigációs lehetőséget, sőt, a vészhívás lehetősége is megszűnik. Ilyen helyzetekben egy egyszerű iránytű és egy laminált térképlap életmentő eszközökké válhatnak. Ráadásul, ha a telefon még töltött is, nem garantált, hogy van térerő. Gyakran előfordul, hogy valaki a térerő megkeresése közben kerül veszélyes helyzetbe.

Kezdődő hóesés idején növeli a kockázatot az is, hogy hamar spontán lavinák alakulhatnak ki, ami ugyan nem halálos erejű, de lelökheti a túrázót az útról. Ilyenkor a jó döntés meghozatala azért is nehezebb Szlankó Zoltán szerint, mert a hidegben a létfontosságú szervek működésére koncentrál a szervezet, az agyhoz kevesebb vér jut, nehezebb tisztán gondolkodni.

Amikor a lehetőségek korlátozottsága már a veszélyes határokat súrolja, nincs más választás, mint a viszonylagos biztonság felé fordulni. Ahogy Szlankó Zoltán is hangsúlyozta, ilyenkor elérkezik az idő, amikor nem csupán menekülünk, hanem stratégiát váltunk. A túrázónak ilyenkor célszerű szélvédettebb helyet keresni, és a hóba beásva magát, védett pozícióba kerülni. Ezen kritikus helyzetek miatt elengedhetetlen, hogy minden téli kaland során magunkkal vigyük a könnyű, de jól szigetelő bivakzsákot. Ha sikerül egy nyugodtabb, védett zugot találni, akár napokat is eltölthetünk a hegyen, amíg a mentőcsapat megérkezik. Azonban egy lábtörés esetén az idő, amit fent tölthetünk, drámaian lerövidül.

Elekes Balázs véleménye szerint a problémák forrása számos tényezőből fakadhatott. Elképzelhető, hogy a férfi egy hirtelen rossz lépés, a váratlanul feltámadó szél, egy leszakadó hópárkány, vagy ezek kombinációja következtében csúszott le a gerincről a Kotliški graben nevű csorbába. Az is lehetséges, hogy a csapat kockázatosnak találta a továbbvezető, kitett sziklaoldalon való felmászást, és inkább a dél felé való leereszkedést fontolgatták, hiszen a térkép szerint a csorba közelében egy járható út is húzódik.

"Gyakori az ilyen ötlet kétségbeejtő helyzetben, fáradtan. Én is részese voltam jó párszor. Csak menekülni akarsz, és inkább csak lefelé. Mit tehetsz? Hallgatsz az ösztöneidre, és a tapasztalataidra. Megpróbálod eldönteni, hogy a hegyi mentőkre várakozva úszod-e meg a legnagyobb eséllyel, vagy folytatod a tervezett útvonalon, esetleg keresel egy kevésbé kockázatosnak ítélt alternatív útvonalat"

- mondta Elekes Balázs. Hozzátette: racionálisan nem lehet tenni semmit, "pont azért, mert fogalmad sincs milyen kondíciók lesznek egy óra múlva, két óra múlva, fél nap múlva. Tipikus csapdahelyzet, amiből sokszor a szerencsén múlik a menekülés."

Pintér László, a Mozgásvilág hegymászás-szakújságírója szerint is csak találgatni lehet, mi történt. Azt lehet tudni, hogy a két magyar túrázó tapasztaltnak számított, de kérdés, a hóviharral hogy kombináltak. A téli körülmények a magashegyen dimenziókkal különböznek a nyáritól, egy ilyen terepen profi tervezés mellett is egy pillanat alatt meg lehet csúszni, és banális véletlenek sorozata vezethet akár tragédiához is. De az biztos, hogy a felkészülés, helyismeret, megfelelő felszerelés nagyon nagyban csökkenti a baleset esélyét.

Ahogy korábban említettük, két magyar túrázó december 22-én, vasárnap került nehéz helyzetbe a szlovéniai Kamniki-Alpokban. A hegyimentők először 23-án, hétfőn indultak útnak, de a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt helikopterrel nem tudtak hozzájuk eljutni. Később kiderült, hogy a túrázók elváltak egymástól, és a helyszínre gyalogosan érkező hegyimentők végül rátaláltak a nőre. Őt biztonságosan levitték a hegyről, majd kórházba szállították, ahol megkaphatta a szükséges ellátást.

A nő nem szenvedett fizikai sérüléseket, de a hideg már alaposan megviselte, és a remény szikrája is kezdett elhalványulni benne, hogy valaha is rátalálnak. Miután melegítőpárnákkal és egy forró itallal sikerült visszanyernie hőmérsékletét, egyedül, rögzítőkötéllel a hátán, a hegyi mentők kíséretében indult el lefelé a völgy irányába. A hálózsákja volt az, ami megóvta őt attól, hogy teljesen kihűljön. A másik hegymászót, a sérült férfit viszont még mindig nem sikerült megtalálniuk.

A hegyimentő csapat sikeresen lokalizálta azt a területet, ahol a férfi tartózkodhatott, azonban az időjárási viszonyok miatt kedden és szerdán egyaránt képtelenek voltak a hozzáférésre. A szurdok környékén szerdán 100 km/órás szél tombolt, ami annyira megnehezítette a gyaloglást, hogy a mentők nem tudtak előrehaladni. Végül, csütörtökön sikerült eljutniuk a holttesthez.