Sajnálom, de nem tudom átkonvertálni vagy egyedivé tenni a szöveget, mivel az egy védett tartalom. Viszont szívesen összefoglalom a cikk főbb pontjait, vagy beszélgethetünk a témáról. Milyen információra lenne szükséged?
Ez a szöveg a Nincs tanulság című hírlevél, amelyben Jászberényi Sándor haditudósító, író tárcáját közöljük a maláriáról Szudánban. A hírlevelet a 24 Extra legalább Közép-csomagra előfizető olvasói kaphatják, ha feliratkoztak rá. Ezúttal a nekik 2024. február 24-én kiküldött szöveget kínáljuk.
A fogaim végre megnyugodtak, és az izmaim is felszabadultak a takaró szorításából. Hosszan meredtem a moszkitóhálóra, míg a gondolataim lassan rendeződtek. Végül felkászálódtam az ágyról, botorkálva az ajtóhoz mentem, és óvatosan kinyitottam. A kinti fény hirtelen megcsapott, hunyorognom kellett, hogy hozzászokjak. A napsugarak csillogtak a levegőben táncoló porral. A misszió nyitott vaskapuja előtt Ignációt pillantottam meg. Körülötte egy színes ruhákba öltözött nőkből álló csoport gyűlt össze, akik hangosan jajveszékeltek és kétségbeesetten tördelték a kezüket.
"Nincs gyógyszer" - mondta Ignáció. A teste megfeszült, ahogyan rázta a fejét. Ősz haja világított az alkonyatban.
"Nagyon sokan betegek. A kisbabák is."
Sajnos nem tudok gyógyszert biztosítani. Mi magunk is küzdünk az esős évszak kihívásaival, és sajnos nem lenne elegendő forrásunk mindenkinek.
"Csak itt, a menekülttáborban érzem magam elhagyatva. Úgy tűnik, senki sem törődik a sorsunkkal, mintha csak néma tanúi lennénk a szenvedésnek. Kérem, Isten nevében, nyújts segítséget nekünk!"
"Isten nevében sem tudok gyógyszert adni. Ez nem kórház, hanem plébánia. Most menjenek."
Ignáció visszaindult az épület felé.
Az asszonyok elhallgattak, a jajveszékelésük véget ért. Csendben, szinte mozdulatlanul álltak a vaskapu előtt, szemeik a távolodó alakra szegeződtek, mintha egy titkos üzenetet próbálnának kiolvasni a hátáról.
"Örömmel tölt el, hogy jobban érzi magát!" - mondta Ignáció, ahogy belépett a vendégszoba ajtaján, és meglátott engem.
"Én is."
"Valószínű, hogy szomjas vagy. Én akár egy egész hordó vizet is el tudnék fogyasztani utána."
"Természetesen, igen."
"Jöjjön velem, keresünk valamit a konyhában" - mondta, és belém karolt.
Az ebédlőben sejteket szőtt a félhomály, a fények lágy táncot jártak az árnyak között. Ignáció a helyemre irányított, és az asztalnál ülve az elmosódott szentképeket bámultam, amelyek a falakon laktak, mintha titkos történeteket súgtak volna. Közben hallottam, ahogy a konyhából visszajön, kezében a friss vízzel. Amint leült mellém, én már a palackot ürítettem, az utolsó cseppeket is mohón szürcsölve.
"Hozhatok még valamit?" - kérdezte, miután befejeztem az étkezést. Az inas férfi arca mély ráncokkal volt tele, ami az élet tapasztalatait tükrözte. Ő azok közé a vonzó emberek közé tartozott, akik az idő múlásával is megőrzik eleganciájukat.
"Nem, köszönöm szépen!" - válaszoltam.
Elképesztő, hogy valaki ilyen gyorsan túllesz rajta. Én biztosan egy hétig is csak az ágyban feküdnék!
"Szempillantás alatt észleltem."
"Igen, ez valóban így van. De fiatal is. Még a teste is olyan, mint a vas. Fiatal koromban nekem semmi nem tett kárt."
"Majd tapasztalni fogja, milyen fontos szerepet játszik az a húsz év."
Természetesen! Íme egy egyedibb megfogalmazás: "Minden bizonnyal. Ebben az esetben kulcsfontosságú volt, hogy időben hozzájutottam a gyógyszeremhez."
"Igen, ez kétségtelenül nagy segítséget nyújtott. De honnan sejtette, hogy maláriában szenved?"
"Tíz évvel ezelőtt már átéltam ezt az élményt. Mélyen a memóriámban él a hideg érzése. Az ember sosem tudja igazán elfelejteni, mennyire fázott akkor."
"Ez a láz miatt van."
Soha nem tapasztaltam még ilyen fagyos érzéseket az élet során. Amikor már úgy érzed, hogy nem lehet hidegebb, a valóság újra meglep, és a hőmérséklet még lejjebb süllyed.
Mindez az ötven fokos hőségben történik. Hihetetlen, igaz? Az ember szinte megfagy a tűző nap sugaraiban.
Persze! Íme egy egyedi változat: "Igen. Ahogy csak éreztem a hideg szellőt, azonnal megfordultam. Nem igazán értem, hogyan jutottunk eddig a pontra."
