Jeszenszky Géza hangsúlyozza, hogy elengedhetetlen, hogy egy világos alternatíva jelenjen meg a jelenlegi kormányzással szemben, amely képes jobb vezetést nyújtani.

A magyarnarancs.hu-n a jövőben is bőséges kínálat várja az olvasókat, hiszen nem csupán a fizetős tartalmakra lehet számítani. Érdemes tehát rendszeresen ellátogatni hozzánk, mert mindig friss és izgalmas információkkal szolgálunk!

Csupán a legidősebbek emlékeznek a fénykorát élő 1980-as évek második felére, amikor a pártállam gépezete látványosan megingott. Gorbacsov szovjet pártfőtitkár érkezésével pedig eltűntek a Szovjetunió "testvéri" segítségének árnyai is. 1985-ben Monoron, majd 1987-ben Lakiteleken a magyar értelmiség független gondolkodói keresték a kiutat a gazdasági és erkölcsi válságból. Az akkori pártvezetést különösen aggasztotta, hogy a "népi" és "urbánus" irányzat, valamint a nemzeti és demokratikus eszmék egyesülve léptek fel. Közös nevezőjük az 1956-os forradalom volt, amelynek hőse, Nagy Imre és mártírtársai emlékét sikerült visszahozni a köztudatba.

Persze, íme egy egyedi változat: "Így alakult életünk története."

A szellemi ellenállás, a klubmozgalmak és a környezetvédelmi aktivizmus szellemi örökségéből politikai formációk születtek. 1988-ban három új párt, a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Szabad Kezdeményezések Hálózata, amely később SZDSZ néven vált ismertté, valamint a fiatal demokraták, a 35 év alattiakat képviselő Fidesz, lépett a politikai porondra. A hatalom, bár alkalmazott némi zaklatást és fenyegetést, végső soron nem folytatott súlyos megtorlást, így az 1945-ös koalíciós kormányok örökségét képviselő, itthon maradt, de korábban üldözött politikai vezetők és aktivisták is újra életre keltették szervezeteiket. Számomra azonban a leglényegesebb az volt, hogy az MSZMP belső struktúrájában kialakult egy olyan irányzat, amely nyitott volt a nyugati világra, és tisztában volt az ország egyre romló helyzetével. Ezen irányzat zömmel fiatalokból állt, és 1988 végén Németh Miklós személyében a pártvezetés egyfajta "villámhárítót" látott, rábízva a kormány irányítását, amely akkor még a Politikai Bizottság alárendeltségében működött.

Akiknek elegük volt a Kádár-féle "legvidámabb barakk" finom diktatúrájából, azok nagy többségének tetszett az MDF nemzeti retorikája. Sokukban föléledtek '56-os emlékeik. Az új párt gerincét a középnemzedék, a 40-esek és 50-esek alkották. Kezdetben mint mozgalom terjedt, majd 1989 nyarán Antall József integratív személyében jó megjelenésű, imponáló műveltségű, a legjobb magyar hagyományokat megjelenítő vezetőt talált. Az MDF tagsága ekkor már több tízezer volt, szervezetei lefedték az egész országot. Nyáron, néhány rossz hírű pártfunkcionárius parlamenti képviselő visszahívását követően, négy pótválasztást megnyert. A nemzeti kerekasztal-tárgyalások megteremtették a békés rendszerváltozás lehetőségét, a többpártrendszer és a jogállam visszaállítását. A szerintem szükségtelen "4 igenes" népszavazás sikerével a politikai verseny nyílttá vált, de végül az SZDSZ alulmaradt a "nyugodt erő"-vel szemben. A szabadság légkörében (csakúgy, mint '56 feledhetetlen napjaiban) több tucat párt jött létre, de csak hat tudta átlépni az akkor 4 százalékos parlamenti küszöböt - meglepetésre ez nem sikerült a belső vitákkal, vezetési versengéssel terhelt Szociáldemokrata Pártnak.

Az újonnan megalakult és újjáéledő politikai formációknak nem állt rendelkezésükre jelentős anyagi háttér, hivatali infrastruktúra vagy médiás támogatás, ám a hatalom nem gátolta a lelkes önkéntesek kezdeményezéseit. Sőt, a sajtó és a televízió nagyrészt a friss politikai erők mellett foglalt állást. Különösen az MSZMP utódjaként létrejött MSZP, valamint a hangos kommunistaellenes kampányt folytató SZDSZ kapta a legnagyobb támogatást. Az állampárt vagyonának részleges újraelosztása, valamint a szabad választások nyomán bevezetett törvényes pártfinanszírozás lehetővé tette, hogy a parlamentbe bejutott pártok stabil működést biztosíthassanak a jövőben.

Ugyanabban a mederben

Harmincöt év telt el a rendszerváltozás óta, és azóta a Fidesz gyakorlatilag egy egypártrendszert épített ki. A parlamentbe be nem jutott politikai formációk szinte teljesen eltűntek, sokuk valójában sosem létezett, csupán "kamupárt" szerepét játszották. A parlamenti ellenzéki pártok, noha hárman nevezik magukat így, Kossuth szavaival élve, csupán "törpe minoritásként" funkcionálnak, és mára már inkább díszletként szolgálnak, hiszen a politikai diskurzusra gyakorolt hatásuk minimális. Mondanivalóik és érveik a közvélemény jelentős részéhez nem is jutnak el, főként a valódi közszolgálati média hiányában. A kétharmados alkotmányozó többség, valamint a folyamatosan megújuló különleges veszélyhelyzet egy látszólag megbonthatatlan politikai és gazdasági rendszert alakított ki - egészen 2023 márciusáig, amikor váratlanul "kiáradt a Tisza".

A kezdeti alábecsülés és a "legyurcsányozás" hatástalanságának tapasztalatát követően, a Magyar Péter pártjának figyelemreméltó szerepléseit és a közvélemény-kutatási eredményeket látva, a jelenlegi párt- és államvezetés nyilvánvalóan megijedt. A tartós kormányzásra berendezkedett Fidesz számára egy tiszta választás kimenetele már komoly aggodalmat jelenthet. A vészjelzés megszólalt, és a korábban sem tétlenkedő propagandagépezet most már a legmagasabb fokozatra kapcsolt. Minden lehetséges eszközt és anyagi forrást bevetve – ahogyan az angol mondás tartja, no holds barred – próbálják lejáratni a valóban még mindig egyszemélyes vezetésű párt karizmatikus vezetőjét. Magyar Péter pedig néhány meggondolatlan, a nyilvánosságnak nem szánt (és lehallgatott) kijelentésével teret ad a támadásoknak. (Ne legyen kétségünk, a kormánypárti politikai elit belső kommunikációja és stílusa is hasonlóan árulkodó.)

A közbeszéd színvonala, amelyet a bulvármédiában elburjánzó trágárságok és bizonyos publicisták hangzatos megnyilvánulásai nagymértékben alakítanak, komoly hatással van a politikai diskurzusra is. Az országgyűlési képviselők, akik nem éppen a legkisebb fizetésekért ülnek a padokban – természetesen a főként ellenzéki képviselők kivételével – gyakran mintha szabotálnák az üléseket. Nem meglepő, hogy a parlament tekintélye, amely egykor a rendszerváltozás éveiben még az élvonalban volt, mára mélypontra került, és a színvonalas beszédek, viták szinte eltűntek a politikai arénából.

Magyar Péternek érdemes lenne egy kifinomult módon bocsánatot kérnie azoktól, akiket megbántott, különös tekintettel a sajtóra. Különösen a független, valódi újságírók iránti tiszteletnyilvánítás elengedhetetlen lenne.

A Tisza Párt iránti érdeklődés és rokonszenv már megvan, azonban az újabb országjárás elindítása arra utal, hogy a lejáratási kampány eddig nem hozott látványos eredményeket. A Telex által végzett felmérés alapján a szerencsi közönség is kifejtette, hogy a kormányt leginkább a bolti árak minősítik. A Tisza Szigetek ötlete nem csupán a név és az áradásra való utalás miatt figyelemre méltó, hanem azért is, mert manapság a párttagságot kevesen vállalják, míg egy mozgalomban sokkal többen hajlandók részt venni. Ezt a jelenséget már a rendszerváltozás idején is tapasztaltuk: sokan csatlakoztak az MDF-hez mint mozgalomhoz, de a pártba már nem léptek be, viszont 1990-ben mégis őket támogatták. Márki-Zay Péter Kossuth-körei, majd a Mindenki Magyarországa Mozgalom is képes volt mozgósítani és felrázni számos megfásult állampolgárt, miközben a Tisza eddigi sikerei újabb érdeklődőket vonzanak. Ezért az országjárások és a jól megszervezett gyűlések, fórumok ígéretes befektetésnek tűnnek, amelyek alapot adhatnak egy országos pártszervezet kialakításához. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy az MDF hőskora milyen tanulságokat kínál, hiszen biztosan találunk benne pozitív és negatív tapasztalatokat egyaránt.

A legnagyobb kihívás azonban még hátra van: megnyerni a választók bizalmát, és megerősíteni, hogy Magyar Péter és pártja nem csupán a kritikák terén jeleskedik, hanem valódi, kormányképes alternatívát is kínál. A fókuszunknak nem a különböző pozíciókra alkalmas személyek keresésén kell lennie, és nem is egy "árnyékkormány" kialakításán, aminek tapasztalatai nem éppen biztatóak. Sokkal inkább az a cél, hogy szakterületekhez értő, jól szervezett testületeket hozzunk létre. Ezeket lehet bizottságoknak is hívni (mint ahogyan 1989-1990-ben az MDF külügyi bizottságát vezettem), vagy kabineteknek, ahogyan a 2022-es választások előtt a külügyi kabinet is sikeresen működött Szent-Iványi István tapasztalatával és kiváló kommunikációs készségével az élen.

Lényeges, hogy világosan megmutassuk: létezik olyan ellenzéki erő, amely képes a jelenlegi kormányzásnál hatékonyabb és eredményesebb irányítást nyújtani.

Kívánatos és hasznos volna, ha megvalósulnának azok a szakpolitikai viták, amelyeket Orbán miniszterelnök az idei Kötcsén bejelentett. Fontos, hogy ezek a diskurzusok nyilvános fórumokon, különösen a közmédiában zajlanjanak. A kormány által felhasznált vonzó jelszavak, mint például a békepártiság, a "lendületben az ország", vagy az optimista kijelentés, miszerint "2025 csodálatos év lesz", valamint a témák, mint a migráció, a családtámogatás, a gyermekvédelem, a rezsicsökkentés, és a gazdasági semlegesség, könnyen vitathatók és cáfolhatók élő és írott szakmai diskurzusokban. Csak elengedhetetlen, hogy ilyen vitákra sor kerüljön. Kevesen emlékeznek talán az egykori Jurtaszínházban 1988-1989-ben lebonyolított, rendkívül népszerű fórumokra, ahol a közönség aktívan részt vett a párbeszédben.

A tiszta gondolatok hatalma

Számomra a külpolitika különösen fontos téma, és bár a választók érdeklődése gyakran elmarad, érdemes észben tartani, hogy a nemzetközi helyzet és az ország külföldi megítélése, különösen a kisebb államok esetében, alapvetően befolyásolja a lakosság gazdasági helyzetét és biztonságát. Személy szerint arra helyezném a hangsúlyt, hogy bemutassam az Európai Unió és a NATO tagságunk előnyeit, valamint a Nyugathoz fűződő történelmi és kulturális kötődésünket. Ugyanakkor aggasztó, hogy a keleti orientáció, amely a diktatúrákhoz való közeledést jelenti, nem csupán a szabadságunkat, hanem a jólétünket is fenyegeti. Gondoljunk csak bele: ki látja a jövőt Oroszországban vagy a Türk Tanács tagállamaiban, ki vágyik arra, hogy ott munkát vállaljon vagy letelepedjen? A szomszédságunkban zajló háború kapcsán a kormány és a média egyre inkább az orosz narratíva mentén kommunikál. Nehéz elhinni, hogy a múlt traumái — mint 1849, a világháborúk utáni orosz rongálások, vagy az '56-os forradalom brutális elnyomása — után bármilyen módon el lehetett érni, hogy a lakosság egy része az orosz politikát támogassa. Valójában minden demokratikus nyugati kormány és minden józan gondolkodású ember békepárti, míg az Oroszország, amely nyíltan megsérti a nemzetközi jogot és az ENSZ Alapokmányát, háborúpárti. Most már Észak-Korea is csatlakozik ehhez a gyászos társasághoz, amely talán a világ legelrettentőbb országa. A magyar kormánynak a hamis propagandájával szemben fel kell lépnie a józan érvek mentén, mert csak így lehet leleplezni a torz valóságot.

Október 23-án Magyar Péter nyilvánosan nyitott a Fideszből már kiábrándult vagy megrendült bizalmú választók felé. Helyes és szükséges lépés, de tovább kell menni. Jó elsősorban a fiatalokra és a középkorúakra számítani és támaszkodni, de a leszerepelt vagy eljelentéktelenedett pártok választóira is szükség van. Igen sokan a közállapotok jobbítása, a változás reményében szavaztak rájuk, azokba akár belépve, sőt tisztséget, képviselőséget is vállalva. Hiba lenni ezeket leírni. Ott vannak az idősebb, tekintélyes, a politika helyett (vagy akár mellett) a tudományban vagy a gazdasági életben maguknak nevet szerzett személyek - 1989/90-ben ezek támogatása, szerepvállalása győzte meg a választókat, hogy az új erőkre igenis rá lehet bízni az országot. A tagságra, illetve képviselő-jelöltségre jelentkezők közül nyilván nehéz kiszűrni a bajkeverőnek szánt beépített személyeket, de ne legyen "káderezés", megszépített életrajzok gyűjtése. Az egészséges szervezet hamar kiszűri a kártevőket.

Fontosnak tartom, hogy óvatosan bánjunk a felelőtlen megnyilvánulásokkal. Antall József figyelmeztetése a magyar politika három alapvető problémájára – az opportunizmusra, a doktrinerségre és a felelőtlen radikalizmusra, amelyet a kocsmapolitika jellemez – rendkívül időszerű. A mai politikai tájban a "jobboldali" és "baloldali" fogalmak már nem tükrözik a valóságot, hiszen mindkét ideológia a 20. század során komoly kihívásokkal nézett szembe, és a jelenlegi pártok programjaiban vegyesen találkozhatunk elemekkel mindkét irányzatból. Az "arany középút" mindig is sikeresnek bizonyult, hiszen az európai pártrendszerben a három fő pártcsoport – a néppárt, a liberálisok és a szociáldemokraták – közötti verseny és együttműködés biztosítja a stabilitást és a felelős politizálást. A Tisza Párt tagsága az Európai Néppártban, valamint az Európai Parlamentben tett jó állásfoglalásai jelentősen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Magyarország megbízható szövetségesként jelenjen meg, és ne Putyin trójai falovaként értelmezzék.

Elkerülve a demagóg, irreális ígéreteket, igenis lehet reális, jobb alternatívát kínálni a jelenlegi korrupciótól, nepotizmustól átitatott, basáskodó rendszerrel szemben, amely rossz gazdaságpolitikájával és az uniós pénzek elmaradását eredményező belpolitikájával az egykori éllovasból az Európai Unió sereghajtójává lett.

Nem csupán a politikai és diplomáciai szférában, hanem a magánéletben is rendkívül fontosnak tartom az időtlen bölcsességet: suaviter in modo, fortiter in re, vagyis udvariasan a kommunikációban, de határozottan az ügyek intézésében! Talán eljön az a pillanat, amikor Széchenyi előrejelzése, miszerint Magyarország nem csupán volt, hanem lesz, végleg valóra válik?