Marco Polo talán a történelem egyik legismertebb felfedezője, de vajon nem szőtte-e meg saját kalandjait a valóság szövetébe? A kérdés sokakban felmerül, hiszen az általa írt "Könyv a világ csodáiról" tele van olyan mesés elemekkel, amelyek a valóságtól e

A BBC History augusztus-szeptemberi különkiadása a "történelmi legekről" szól, és a témában egy figyelemre méltó cikk foglalkozik Marco Polo utazásainak hitelességével. A középkor legismertebb felfedezőjét megkérdőjelező írásban felmerül a kérdés: vajon Polo krónikája csupán a fantázia szüleménye? Az alábbiakban összefoglaljuk a cikk legfontosabb állításait.

A pisai Rustichello élete drámai fordulatot vett a 13. század végén, amikor is hadifogságba esett, és börtön falai közé került. Pár évvel korábban már elnyerte a hírnevet, mint az első olasz nyelvű románc szerzője, amely Artúr király legendáját mesélte el. Később, amikor a Genova és Pisa között kitört háború miatt harcba szállt szülővárosáért, elkapta őt a sors, és rabságba esett. Egy genovai börtön sötét zugaiban sínylődött, ám a megváltás nem volt olyan távoli, mint gondolta. A cellájában lévő férfi, akivel kénytelen volt megosztani a korlátozott teret, kulcsszerepet játszott a sorsának alakulásában, és Rustichello számára új lehetőségeket nyitott meg.

A férfi egy különös és izgalmas történetet kezdett mesélni Rustichellónak, amely a kínai földekre vezetett: elmesélte, hogyan találkozott elképzelhetetlen gazdagsággal és hatalommal bíró uralkodókkal, és hogyan barangolt a legszokatlanabb, egzotikus tájakon. Olyan lényeket látott, amelyek a szívverést felgyorsítják, és libabőrössé varázsolják az embert. Rustichellót teljesen magával ragadta a mese, és úgy döntött, hogy megörökíti cellatársa emlékeit egy könyv formájában. Az írásba belekezdett a középkori románcok elbűvölő nyelvén, ófranciául, egy kis olaszos ízléssel fűszerezve. Így született meg a „Marco Polo utazásai”, avagy a világ leírása (Le Divisament du Monde), amely Rustichello keze nyomán tette Marco Polót a középkor egyik legismertebb alakjává, és varázslatos kalandjait örökre a történelem lapjaira írta.

A Le Divisament jelentős hatással volt a középkori Európa Távol-Kelet iránti képére, és generációkat inspirált, hogy felfedezzék egy olyan világot, amely korábban a képzelet határain túl létezett. A könyv nyomán különféle elképzelések és vágyak születtek, de felmerül a kérdés: mennyire megbízhatóak Rustichello írásai? Más szóval, bízhatunk-e Marco Polo beszámolóiban?

A történet hátterében az 1270-es évek eleje áll, amikor a 17 éves Marco Polo különleges utazásra indult Kínába, két rokonával, apjával, Niccolòval és nagybátyjával, Maffeóval. A Le Divisament című mű alapján ők hárman a mongol Dzsingisz kán hódításainak végső szakaszában vágtak neki az útnak, amely a birodalmi expanziót elindította. Dzsingisz kán (1162 körül - 1227) által létrehozott birodalom hatalma a csúcsán Kelet-Európától a Japán-tengerig terjedt. Azonban, mire Marco Polo és társai megérkeztek, a Mongol Birodalom már számos, nagyrészt független államra bomlott szét, és a terjeszkedés korszaka véget ért. Csak a keleten lévő területeken, Dzsingisz unokája, Kubiláj nagykán irányítása alatt folytak jelentős hódító hadjáratok, egészen addig, amíg a mongolok 1279-ben véget nem vetettek a Szung-dinasztia uralmának Dél-Kínában.

Sajnos az eredeti kézirat, amely a Le Divisament című művet tartalmazta, eltűnt, azonban a fennmaradt kéziratok összehasonlítása alapján egyértelmű, hogy a szövegek jelentős hasonlóságot mutatnak, így valószínű, hogy alapvetően ugyanarról a tartalomról van szó.

A könyvben található leírások zöme kissé felületes, a szöveg gyakran elkalandozik, és néha zavaros ugrásokkal tarkítva folytatódik. Például, amikor a Fekete-tenger bemutatásába kezd, hirtelen felidézi, hogy Marco Polo már tárgyalta ezt a témát, majd a történet egy teljesen más irányba kanyarodik. A mű tele van olyan bosszantó elemekkel, amelyek megnehezítik a követést. Hiába ígéri meg újra és újra, hogy kizárólag azokról a helyekről mesél, amelyeket saját szemével látott, a könyvben olyan helyszínek is feltűnnek, mint Kelet-Afrika partjai, ahol Marco Polo valószínűleg sosem járt. Az általa ismertetett útvonalak logikája is gyakran megkérdőjelezhető. Ennek ellenére a könyvben olyan lenyűgöző részletek is felfedezhetők, amelyek képesek megragadni az olvasó figyelmét.

Állítása szerint, amikor Marco Polo megérkezett Kubiláj kán udvarába, azonnal kedvező benyomást gyakorolt a mongol uralkodóra, aki azonnal a szolgálatába állította őt. A történetek szerint a nagykán gyakran bízta meg Marcót, hogy képviselje őt a Kínán belüli tartományokban, sőt, az Indiai-óceán és a Kínai-tenger térségében is. Marco többször is feladatot kapott, hogy különleges és egzotikus tárgyakat gyűjtsön össze Kubiláj számára, mint például Buddha alamizsnás tálját, és ezekről az utazásokról izgalmas jelentéseket írt. A nagykánnal való viszonyáról szóló beszámolói lenyűgözőek, de kortársai számára talán még izgalmasabbak voltak azok a csodás élmények, amelyeket utazásai során szerzett. Közülük néhány, mint például a ruk nevű hatalmas madár, amely állítólag képes volt elefántokat lehajítani a magasból, valószínűleg a fantázia szüleménye volt.

Sokszor előfordul, hogy csak egy hajszállal felnagyítja a dolgokat, de az általa felhozott témák mögött mégis ott rejlik a valóság némi alapja.

Az "Utazások" című műben találkozhatunk Champa királyával, aki a mai Vietnám déli vidékén uralkodott, és akinek lenyűgöző módon 326 gyermeke volt. Emellett a könyvben megjelenik Ceylon királyának mesés rubinja, amelyet Marco Polo állítólag saját szemével csodálhatott meg. Polo írásaiban említést nyernek a hatalmas kínai hajók, valamint a kínai városok népességének elképesztő mérete, nem is beszélve az Indiai-óceán és a Kínai-tenger számtalan szigetéről. A mű különösen kiemeli a Kínától keletre fekvő, gazdagságáról, aranyáról és gyöngyeiről ismert, Cipingunak (vagy Zipangu) nevezett hatalmas szigetet, amely ma Japán néven ismert. Marco Polo könyve volt az első nyugati forrás, amely erről a mesés helyről tudósított.

Marco Polo, vagy ahogy Rustichello is említi, láthatóan élvezte a kihívást, hogy lerombolja a nyugati világ Kelettel kapcsolatos téveszméit. Például egy érdekes állítás szerint a mítikus szalamandra nem egy hús-vér lény, hanem egy éghetetlen anyagból készült, azbesztből formált teremtmény, amelyet a földből bányásznak. Továbbá, az Indiában árusított pigmeus holttestek valójában nem mások, mint szárított majmok, amelyek a kereskedelmi forgalomba kerültek. Az unikornist is orrszarvúként azonosítja, ami meglepő, hiszen ez az állat nem éppen az a lény, amely szívesen hagyná magát szüzek által behálózni.

Mennyire volt utazásainak története a megélt tapasztalat és mennyire a képzelet szüleménye? Tagadhatatlan, hogy a Le Divisament bizonyos részletei történelmileg megkérdőjelezhetők. Ezek közül az egyik legnyilvánvalóbb füllentés, hogy a Polo család felbecsülhetetlen segítséget nyújtott Kubiláj erőinek Hsziangjang (Xiangyang) városának elfoglalásában. Ez közismerten 1273-ban történt, vagyis egy vagy két évvel a velenceiek Kínába érkezése előtt. A kínai források szerint valójában muszlim ostromszakértők segítettek Kubilájnak a város megostromlásában.

Ez a passzus nem az egyetlen, amely túllépi a hihetőség határait. Niccolò és Maffeo már jóval korábban, az 1260-as évek elején felfedezték Kínát, és a Le Divisament szerint első útjuk során Kubiláj kán megbízta őket, hogy hozzanak 100 keresztény misszionáriust és egy kevés szentelt olajat Jeruzsálemből. A könyv említi azt is, hogy X. Gergely pápa, egy akkói találkozót követően, a Poló testvérekre bízta, hogy küldöttekként képviseljék az iráni mongol ilhánt. Ezek a történetek szórakoztató anekdoták, de valószínűleg egyik sem állja meg a helyét. A szkepticizmus nem új jelenség; a Le Divisament már a 14. század második évtizedében is felkeltette a kétkedők figyelmét.

Egész Nyugat-Európában bestseller lett - ám nem sok idő telt el, és a lelkes elismerések mellett megjelentek a kételyek is.

Úgy tűnik, Marco Polo kortársai nehezen dolgozták fel a mongolokról alkotott kép - a 13. századi Európában nomád barbároknak tartották őket - és a könyvben ábrázolt Kubiláj-féle birodalom lenyűgöző gazdagsága és szervezettsége közötti ellentétet. Röviden: az európaiak azt még el tudták fogadni, hogy keleten létezik egy fejlett államalakulat, de azt, hogy efölött mongolok - vad tatárok - uralkodnak, azt már sokkal nehezebben tudták lenyelni.

A modern kritikusok számára nem annyira a mongolok bemutatása a legfőbb probléma, hanem inkább az, ami a velencei szövegből kimaradt. Nem róhatjuk Marco Polóra, hogy a híres kínai Nagy Falat nem említette, hiszen a népszerű tévhit ellenére, az akkoriban még nem létezett olyan formájában, ahogyan ma ismerjük. Sokkal inkább aggasztó, hogy hallgat a teaivás hagyományairól, a dokumentumok ujjlenyomatos hitelesítéséről, vagy a nők lábának kötözéséről, amelyek szintén fontos részét képezték a kínai kultúrának.

Más kritikusai arra mutattak rá, hogy Marco Polo, bár nagyon igyekezett magát a nagykán nagyra értékelt ügynökeként feltüntetni, a kínai forrásokban még utalás szinten sem szerepel. Néhány mai tudós szemében ezek a hiányosságok alapvetően ássák alá Marco Polo egész történetének hitelességét, egyikük szerint soha nem is jutott távolabb a Fekete-tengernél.

Valójában nem meglepő, hogy egy velencei tehetség Kínában, a nagykán udvarában találja magát. Kubiláj kán különösen vonzódott a tehetséges külföldiekhez, szívesen fogadta őket udvarában. Ez a tendencia a mongol uralkodók körében is megfigyelhető volt: 1289-re az ilhánok már többször is alkalmaztak itáliaiakat, akik követték a mongol érdekeket mint követek, tolmácsok és zsoldosok.

Marco Polo a nagykán megbízásából tett tengeri utazásai gond nélkül beillenek abba az élénk diplomáciai tevékenységbe, aminek eredményeként Kubiláj követei 1278 és 1294 között Ceylonba (Srí Lanka) és India félszigetére is eljutottak.

Az egyik lehetséges magyarázat arra, hogy miért nem találhatók a Polo családról szóló említések a kínai forrásokban, az az, hogy a Poloék ugyanabba a csoportba tartoztak, mint sok más, Kínától nyugatra érkező látogató. Ezek a külföldiek olyan számban érkeztek, hogy a kínaiak két különböző kifejezést vezettek be rájuk: az egyik a xiyu, ami nyugatiakat jelent, míg a másik a semu, utalva a különböző népek embereire.

Marco Polo könyvének valóságtartalmát talán jobban megérthetnénk, ha fellelhetőek lennének olyan dokumentumok, amelyek igazolják mongol tartózkodását. Sajnos azonban csak kevés nyom maradt ránk. Későbbi éveiben Marco Polo sikeres kereskedővé vált, és ezzel kapcsolatban viszonylag bőséges forrásanyag áll rendelkezésünkre. Azonban utazásainak hitelességét továbbra is kétségek övezik, mivel meggyőző bizonyítékok nélkül állunk a történetei előtt.

A legközelebbi nyom, amely a család múltját idézi, nagybátyja, Maffeo végrendelete, melyben említést nyer "három, a tatárok csodálatra méltó nagykánjától származó aranytáblára". Valószínű, hogy ezek közül az egyik táblát említi a Marco Polo vagyonáról készült leltár, amely jóval a halála után, a rokonai közötti jogi viták idején készült. A nyugati világ elképzeléseiben a Keleten elterülő, varázslatos gazdagsággal bíró birodalom képe soha nem veszett el. Kolumbusz Kristóf az 1490-es években indult útnak az Atlanti-óceánon, hogy alternatív utat keressen a "Cathay" irányába, azaz Kínába. E kalandos felfedezés végül az Újvilág "felfedezéséhez" vezetett. Mielőtt azonban hajóra szállt, magával vitt egy nélkülözhetetlen útikönyvet: Marco Polo híres művének egyik példányát, amely inspirációt nyújtott számára.