A 21. században, amikor a technológiai fejlődés és az információ áramlása soha nem látott sebességgel zajlik, sokan felteszik a kérdést: miért van szükség bölcsészekre? Az emberek gyakran a természettudományokra és a műszaki területekre összpontosítanak,

Egyre inkább felerősödnek azok a hangok, amelyek a bölcsészettudományi képzések és tanszékek bezárásáról szólnak, nem csupán Magyarországon, hanem világszerte is. A bölcsészettudományok válsága egy globális problémának számít, amelynek gyökerei elsősorban a neoliberális gazdasági modellekben keresendők. Ezek a modellek az egyetemeket csupán haszonelvű intézményeknek, diplomagyáraknak tekintik, és a tudományágak értékét kizárólag anyagi szempontok alapján mérik. (Erről bővebben Kende Ágnes január 8-i interjújában olvashatunk K. Horváth Zsolt társadalomtörténésszel.) A mesterséges intelligencia térnyerése új kihívások elé állítja a humán- és társadalomtudományokat, sokan már a szakmák végét jósolják. A post-truth (igazság utáni) politikai légkör és a populizmus térnyerése miatt a bölcsészettudományok eddigi társadalomformáló szerepe és kommunikációs eszközei komoly válságba kerültek. Ilyen körülmények között milyen új társadalmi szerepvállalást és jövőt képzelhetünk el a bölcsészettudományok számára? A kérdésre sokféle alternatív válasz kínálkozik, és érdemes elgondolkodni azon, hogyan tudnák a bölcsészek alkalmazni tudásukat és módszereiket a változó világban.

A bölcsészettudományi kutatások területei folyamatosan bővülnek, és napjainkban egyre inkább megfigyelhető, hogy a természettudományok szerepe elengedhetetlen. Ide sorolható a biológia, genetika, informatikai tudományok, robotika, mesterséges intelligencia, kémia és orvostudomány is. Például a régészettudomány már évtizedek óta szoros együttműködésben áll a természettudományok különböző területeivel, különösen az 1970-es és 80-as években végbement processzualista és posztprocesszualista reformok óta. A non-destruktív kutatási módszerek, mint például geofizikai és magnetométeres felmérések, lidar technológia, valamint víz alatti radarozás, már évtizedek óta jelen vannak a terepkutatásokban. Ezek a technikák lehetővé tették, hogy régészeti lelőhelyeket, például maják városait, sivatagi római erődöket és ókori vagy középkori településeket fedjünk fel újra a térképen. A régészeti és művészeti restauráció ma már elképzelhetetlen a kémiai laboratóriumok támogatása nélkül. Gondoljunk csak Pompeii lenyűgöző freskóira, vagy a múzeumok tárulkozó, több száz, akár ezer éves festményeire és freskóira. Őskori vázáink színei sem ragyognának ilyen élénken, ha a régészet, művészettörténet és történettudomány nem dolgozna együtt a kémikusokkal és vegyészekkel. Az együttműködés ezen területek között nem csupán a tudományos fejlődéshez járul hozzá, hanem a múltunk gazdagabb megértéséhez is.

Kevesebbet tudnánk az ókori kőzetekről, fémötvözetekről, fatárgyainkról, a márványok származási helyéről és csodált márványszobraink ókori, középkori és újkori mobilitásáról, ha nem lennének petrográfiai, dendokronológiai, metallurgiai és megannyi más, az archaeometria tudományterületéhez tartozó vizsgálatok.

A régészet az utóbbi évtizedekben számos innovatív módszert vezetett be a kronológiai meghatározás terén, amely révén a fizika és a matematika szerepe a bölcsészettudományokban megkerülhetetlenné vált. Napjainkban a régészet és a történettudomány elválaszthatatlan a genetika és az orvostudomány vívmányaitól is. A Kárpát-medence mobilitástörténetének és népességtörténetének megértése szorosan összefonódik a történeti genetika eszközeivel, ahogyan a csontok elemzése, az archaeobotanika és az archaeozoológia segítségével is sokkal többet tudhatunk meg a régmúlt tájairól és élővilágáról.

A mesterséges intelligencia és a számítástechnika kortárs vívmányai nélkül nem láthatnánk a londoni Walbrook Mithraeum (Mithras római isten 1800 éves szentélye) holografikus rekonstrukcióját, kortárs múzeumaink interaktív animációit, digitális formában megjelenített tárgyait és a virtuális valóságban rekonstruált őskori, ókori tájait sem.

AI és programozás nélkül pedig nem sikerült volna részben elolvasni egy összepréselt és elégett pompeii papirusztekercset, ahogy a nemrég felfedezett, néhány centis, összesodort frankfurti kora-keresztény ezüst amulett feliratát sem tudták volna elolvasni a régészek.

De nem csupán a régészet, művészettörténet és ókortudomány alkalmazza a természettudományokat, hanem az irodalomtudomány, a szociológia, a vallástudomány és megannyi más bölcsészettudomány is: az elmúlt években számos olyan Lendület-projekt nyert 200 millió forintos támogatást a Magyar Tudományos Akadémiától, ahol AI- modellezést, hálózatkutatási programokat, szófelhő-generáló szoftvereket és szociológiai modellezéseket végző programokat használnak a kutatók. Ez az inter- és transzdisziplináris trend a jövőben nagy eséllyel gyorsulni fog, aminek vannak ugyan hátulütői és kritikusai (sok esetben a bölcsészettudományi esettanulmányok háttérbe szorulása, felületessé válása), de sokan ebben látják ezen diszciplínák jövőjét. Az aurea mediocritas, az arany középút felismerése ebben ez esetben sem elhanyagolandó, hisz egy történésznek, irodalmárnak, szociológusnak, antropológusnak vagy vallástudósnak elsősorban mégiscsak bölcsésznek kell lennie; kutatásának középpontjában csakis az ember, az emberi társadalom jelenkori és múltbeli jelenségeinek és forrásainak ismerete és megértése kell, hogy álljon, így egy bölcsész számára a természettudományok csakis hasznos eszközként szolgálhatnak, nem pedig kutatásának, fennmaradásának és létjogosultságának zálogaként.

Azokat a tudományágakat (elsősorban elméleti diszciplínákat), ahol a természettudományok alkalmazására kevés a lehetőség, nagyobb mértékben fenyegetik a 21. század pragmatikusságra és piacosításra törekvő tendenciái. Az elméleti pszichológia, a filológia, a kulturális antropológia, a történettudományok számos segédtudománya és kutatási irányzatai, a filozófia, a szociológia, a politikatudományok vagy a társadalomtudományok számos csoportja a természettudományok és a technológiai eszközök alkalmazása helyett kutatásai aktualitását és alkalmazhatóságát próbálja hangsúlyozni. Ezt nem egyszer úgy próbálják elérni, hogy kutatásaikba a kor divatos kutatási területeit és fogalmait, "buzzwordjeit" építik be munkájukba. Így egyre több olyan tanulmányt és kötet születik, amelyekben a genderkutatás nyer meglepően nagy teret; emellett a bölcsészettudományi piacon gyakran megjelenik az ókori, a középkori vagy az újkori populizmus, az összeesküvés-elméletek, a klímaváltozás, a toxikus maszkulinitás, a "me too" történetek és megannyi más, a kortárs társadalom jelenségeit idéző téma. A fenntarthatóság, az ellenállóképesség (resilience), a migráció, a háború, a klímaváltozás, a szexualitás és gender változatos témáinak beemelése a kortárs kutatásba mára óriási mennyiségű szakirodalmat szült, ami néha megosztó eredményekre vezet, és erős dichotómiát hozott létre az angolszász és más, globális szakirodalmi tendenciák között. Ennek a túlélési vagy alkalmazkodási stratégiának is megvannak az előnyei és hátrányai. Egyik előnye, hogy a régmúlt vagy a kortárs társadalom számos olyan részeleme, aspektusa, társadalmi jelenségeink olyan dimenziói kerülnek részletes elemzés alá, amiket eddig nem kutattak, kevésbé vizsgáltak. Új módszertani megközelítésben került elemzésre a már ismert, tehát nem új forrásanyag. Ahogy Barbara Gold, az amerikai klasszika-filológia egyik neves kutatója fogalmazott nemrég közölt paradigmatikus összegzésében, ez adja a bölcsészettudományok alkalmazkodási készségét, fluiditását és elasztikus jellegét. Hátránya ugyanakkor, hogy sokszor anakronisztikus, félrevezető, erőltetett és láthatóan kényszeres. Ilyen például Gold tanulmánya Szent Perpétua kultuszáról, akit ő "transgender szentként" értelmezett egy 2022-es tanulmányában, de számos más esettanulmányt sorolhatnánk, ami érezhetően erőltetett módon próbálja aktualizálni kutatási területét.

Valóban léteznek olyan pillanatok, amikor nem érdemes mindenáron a gyakorlati hasznot keresni: a bölcsészettudományok gazdag tárháza éppen abban rejlik, hogy nem mindig elvárás, hogy közvetlenül alkalmazhatóak legyenek. Az alapos megfigyelés, a részletek iránti fogékonyság és az apró szépségek iránti emberi vágy mind-mind kulcsszerepet játszik. Ahhoz, hogy megértsük kortárs világunk összetett valóságát, fontos, hogy felfedezzük az emberi kaland sokszínű múltját is.

A 21. század végére a bölcsészettudományok ikonikus képviselői, mint Émile Durkheim, Max Weber, Kerényi Károly vagy Theodor Mommsen, valószínűleg alig ismernék fel saját tudományterületüket. A kutatási irányok hihetetlenül széles spektrumot ölelnek fel, és a módszerek, amelyekkel a múltat és a jelent vizsgáljuk, radikálisan eltérnek a száz évvel ezelőttiektől. Bizonyos csoportok azonban még mindig a positivizmus elveit követik, hisznek abban, hogy a világ megismerése lehetséges, és hogy a források teljességét alaposan fel kell térképezni. Különösen Közép- és Kelet-Európában, valamint a spanyol és olasz bölcsészettudományban találkozhatunk e klasszikus megközelítésekkel. Az előbb említett két tendencia – a természettudományosodás és a kortársodás – alig érinti ezt a csökkenő létszámú közösséget, de mozgásterük folyamatosan szűkül. Mégis, a jövő számukra is tartogathat lehetőségeket: a fake news, az összeesküvés-elméletek, az alternatív valóságok és a deepfake technológiák világában a klasszikus, valós forrásokra épülő, alapos szaktudás és a gazdag vizuális memória rendkívül fontos szerepet játszik. Az igazság őrzőiként, a valóság különböző dimenzióinak ismerőiként válhatnak jelentőségteljes szereplőkké. Talán olyan őrzőkké, mint Hari Seldon Asimov Alapítványában, akiknek feladatuk a múlt és a jelen, a valóság és a fikció közötti eligibilitás biztosítása lesz a 21. század alternatív valóságában. A közösségi média már most is özönli ránk a hamisított "ókori" mozaikok, vázák, szobrok és turisztikai célpontok képeit, így a bölcsészek tudásának megőrzése és továbbadása még fontosabbá válik.

Ebben a korszakban, amikor a mesterséges intelligencia egyre inkább átveszi a művészetek és a kultúra területét, az emberek többsége nehezen tudja megkülönböztetni, hogy egy Arthur Rimbaud-portrét az AI alkotott-e, vagy valódi művészi kéz ihlette. Hasonlóképpen, a Zeugmában fellelhető ókori mozaikok közül sok esetben már a gépek által kreált példányok is megtéveszthetnek. Ezen a téren csupán a szaktudás birtokában lévő irodalmárok vagy történészek képesek a valóságot és a hamisat elválasztani egymástól, ami a jövőben egyre nagyobb jelentőséggel bír. A társadalomban tapasztalható elidegenedés, valamint a különféle szorongásformák (mint például a klímaszorongás vagy az egyedüllét) arra ösztönöznek minket, hogy keressük a megoldásokat, legyenek azok racionális vagy spirituális jellegűek. A visszatérés a természethez, a paleo életmód vagy új vallási és humanista mozgalmak mind olyan válaszok, amelyek a bölcsészettudományok által kínált mélyebb megértés révén nyerhetnek értelmet. E szakmák tehát kulcsszerepet játszanak abban, hogy az emberek képesek legyenek navigálni a modern világ kihívásai között.

A nyolcmilliárd lakosú világ jelentős részét ma az X, Y és Z generáció tagjai adják, és az előbbi kettő tagjainak számára továbbra is a múzeumi kiállítások, színházi előadások, koncertek nyújtják a legelemibb és legemberibb élményt. Ezek létrehozása és biztosítása, fenntartása pedig nagyrészt a bölcsészettudomány eredménye, hiszen nincs múzeumi kiállítás, nincs turizmus, nincs irodalom és művészet, nincs színház és tánc, nincs politológia és nincs fogyasztható kultúra azok nélkül, akik ezeket a fogyaszthatóvá tett kulturális termékeket ismerik és kutatják.