Egy angol golfpályán furcsa látványra bukkantak: egy fagyasztott Porschéra, amely mintha csak a golfütők és a zöld fű közé keveredett volna. A különös felfedezés sokakat megdöbbentett, hiszen a luxusautók és a golfpályák világa meglehetősen távol áll egym


Egy szoftverfrissítés kevés lesz a lefagyott Taycan felélesztéséhez.

A Manchester Evening News beszámolója szerint Russel Miller, a helyi lakos, január másodikán, kutyasétáltatás közben rábukkant egy vízbe fagyott Porsche Taycanra. Az autó valószínűleg a közeli Mersey folyó áradása következtében került a helyszínre, és legalább 140 métert sodródott a szinte teljesen víz alá merült Northenden Golf Club pályáján. A szilveszteri heves esőzések után a folyó rekordszintet ért el, meghaladva a közel 70 éves csúcsot, és áttörte a gátat, ami miatt több száz embert kellett evakuálni.

Az autó állapotát valószínűleg nem rontotta el túlságosan, de a hideg éjszaka következtében a golfpálya mellett felgyülemlett víz és az uszadék együttes hatására a Taycan is befagyott. Ez az elektromos szedán már alapáron is 100 ezer font körüli összegbe kerül, ami magyar forintban 45-50 millió forintot jelent. A csúcsmodell, amely 789 lóerőt teljesít, pedig minimum 107 millió forintot ér. A képeken nehezen megítélhető a felszereltség, de a kerámiafékek és a Taycan Exclusive Design felnik alapján biztosan nem egy alapváltozatról van szó.

Related posts