Az embernek lenni és maradni annyit jelent, mint felfedezni a létezés mélyebb rétegeit, és tudatosan élni a mindennapokban. Ez magában foglalja a saját érzéseink, gondolataink és vágyaink megértését, valamint azok felelősségteljes kifejezését. Az emberi l

**Embernek lenni és maradni: Egy különleges pillanat a 75. Berlinalén (II.)** A Berlinale, a világ egyik legnagyobb és legismertebb filmfesztiválja, idén is rengeteg izgalmas alkotással várta a közönséget. De mit is jelent valójában embernek lenni és maradni a mai világban? E kérdést járják körül a fesztivál legújabb filmjei, amelyek nem csupán szórakoztatnak, hanem mélyebben is érintenek. A filmek sokszínűsége a rendezők és alkotók eltérő perspektíváiban rejlik, akik különböző kultúrákból és háttérből érkeznek. A fesztivál során bemutatott művek gyakran reflektálnak a modern társadalom kihívásaira, a személyes identitás keresésére, és arra, hogyan élik meg az emberek a mindennapi élet nehézségeit. Az alkotások között akadnak olyanok, amelyek a családi kötelékek fontosságát hangsúlyozzák, míg mások a barátság, a szerelem vagy éppen a magány mélységeibe vezetnek el bennünket. A Berlinale különleges atmoszférája lehetőséget ad a nézőknek, hogy közvetlenül találkozzanak a filmek készítőivel, és első kézből hallgassák meg történeteik mögötti gondolatokat. A rendezvény nem csupán egy filmes esemény; ez egy találkozóhely, ahol a művészet és az emberi tapasztalat összefonódik, és ahol a közönség is részesévé válik a diskurzusnak. Miközben a nézők a vetítések között sétálnak a Berlinale Palast csillogó folyosóin, a kérdés, hogy mit is jelent embernek lenni, minden filmben és minden beszélgetésben ott lebeg. A fesztivál nemcsak a filmekről szól, hanem az emberekről is, akik ezeket a történeteket mesélik el – a rendezőkről, színészekről és a nézőkről, akik mindannyian egy közös célért gyűlnek össze: megérteni, átélni és megosztani az emberi lét sokszínűségét. A Berlinale tehát nem csupán egy filmes rendezvény, hanem egy olyan platform, ahol a művészet és az emberi lélek mélyebb megértése találkozik, emlékeztetve minket arra, hogy a filmek képesek feltárni a legbelsőbb érzéseinket és gondolatainkat. Ahogy a fesztivál tovább zajlik, úgy a kérdés is egyre hangsúlyosabbá válik: hogyan őrizhetjük meg emberi mivoltunkat a folyamatosan változó világban?

A nemzetközi filmfesztivál megnyitóján Tilda Swinton (brit-skót) színésznő, amikor átvette a tiszteletbeli Arany Medve díjat eddigi munkássága jutalmául, rövid beszédet mondott.

Senkit sem lepett meg a kritikus beszéd, amelyben a középpontban az állt, mit is jelent valójában embernek lenni és maradni. A gondolatébresztő szavak tapsvihart generáltak a közönség soraiban.

Erről szól, s csakis erről Michel Franco mexikói filmrendező és forgatókönyv író a fesztiválon bemutatott versenyfilmje, az Álmok.

A film cselekménye San Francisco és Mexikóváros vibráló utcáin bontakozik ki, ahol latin- és délamerikai menekültek sorsa forog kockán. A képernyőn teherautóba zsúfolt emberek láthatók, akik mindannyian életük megtakarítását áldozták fel az átkelés érdekében. A levegő forrón vibrál, csaknem negyven fokos hőségben küzdenek a túlélésért. Az embercsempészek, akiknek a keze alatt ragadtak, végre kiengedik őket, ám mindannyian tudják, hogy a szabadulás csak átmeneti; bármelyik pillanatban egy rendőregység érkezése árnyékolhatja be a reményt, és a szabadság álmát ismét rémálommá változtathatja.

Egy fiatal férfi szökik át a mexikói-amerikai határon, hogy találkozhasson "szerelmével", akit Jessica Chastain alakít, remekül. Főhősünk (akit Isaac Hernández játszik, civilben az Amerikai Balettszínház vezető balett táncosa) folyamatosan menekül a hatóságok elől Amerikában, hiszen ő illegális bevándorló, papírjai nincsenek, bármikor letartóztathatják, de ő minden egyes visszatoloncolás után újra megpróbál visszaszökni Amerikába.

Jessica, akit Mexikóban ismert meg, egy jómódú család tagja, akik szenvedélyesen támogatják a jótékonyságot. Alapítványai révén a nincstelen bevándorlók gyermekeinek kínál lehetőségeket, például balettiskolák létrehozásával és művészeti kiállítások szervezésével. Jessica mély meggyőződéssel hiszi, hogy ezzel valóban hozzájárulnak a társadalom jobbá tételéhez, hiszen ők nem csupán jótékonykodnak, hanem "visszaadják" a közösségnek a gazdagságuk egy részét, igazi humanista elveik mentén.

Jessica az alapítványok működését felügyeli, ám apja és bátyja irányítanak minden fontos döntést. Az egyedüli boldogságot Fernando, a fiatal mexikói balett táncos jelenti számára, akit a saját, különös módján szeret. Az egyetlen lecke, amit apjától és bátyjától elsajátított, a kontroll művészete, a mások nevében hozott döntések világa. Így hát Jessicának a szeretete is egyfajta birtoklás, amit mi, kívülállók, kényelmetlenül szemlélünk. Fernando nem lehet egyenrangú a lány számára, hiszen ő csupán egy illegális mexikói bevándorló. Jessica Chastain, aki a filmben Jessicát alakítja, egy interjúban kifejtette, hogy rendkívül nehéz volt számára ezt a szerepet megformálni, mivel mélyen nem értett egyet a főszereplő nézőpontjával.

Jessica, a mindig jól öltözött, kifogástalan sminkkel megjelenő hölgy meggyőződése, hogy ő tudja, mi és hogyan jó Fernandónak. Számára ez és csakis ez a szerelem, s eszébe sem jut, hogy Fernando felnőtt (fiatal) férfi. A nő úgy bánik vele, mint egy gyerekkel, olykor mint egy ölebbel, aki természetesen az ő támogatására szorul.

Gazdag családja finoman szólva nem veszi jó néven kapcsolatát a mexikói menekülttel. Fernando pedig naivan azt képzeli, hogy amint bizonyítja tehetségét, be-és elfogadják, de erről szó sincs. Megalázó megjegyzések helybeli kollégáktól, s hiába ő kapja a san-franciscói balettegyüttes előadásának főszerepét, számkivetettsége semmit sem változik.

A film cselekménye teljesen mentes a politikai diskurzusoktól, holott Biden elnöksége alatt készült. Mégis, a dokumentumfilm műfajánál is sokkal élesebb és kritikusabb megközelítést alkalmaz. Jessica határozottan úgy véli, hogy Fernandónak szüksége van a támogatására, ami valóban igaz, de a saját érzelmeit is feláldozza érte. Ezt a döntést természetesen Fernando javára hozza meg, bonyolult érzelmi szálakat szőve a történetbe.

A film nem csupán az érzelmek intenzitása miatt hat meg, hanem mert minden egyes jelenetben ott vibrál a mexikói "jöttment" alacsonyabb rendűsége, míg Jessica apja és bátyja felsőbbrendűsége dominál. E sorok írójának pedig olyan érzése támadt, mintha helyettük ő lenne a szégyenérzet megtestesítője, és ez az érzés egészen a film végéig végigkísérte.

A Berlinale február tizenötödikén mutatta be a nyilvánosságnak ezt a remek, a versenyfilm-szekcióba sorolt alkotást.

A történet középpontjában Jessica Chastain, a szenvedélyes és ambiciózus művész, valamint Isaac Hernández, a titokzatos és karizmatikus balett-táncos áll. Jessica, aki az álmait követve érkezett a nagyvárosba, elhatározza, hogy megvalósítja a legmerészebb elképzeléseit a színpadon. Fernando, aki a balett világának elismert alakja, rejtélyes múltjával és lenyűgöző mozdulataival azonnal felkelti Jessica figyelmét. Ahogy Jessica és Fernando egymásra találnak, a két eltérő világ találkozása során feszültségek és érzelmek szövevénye bontakozik ki. Jessica küzd a belső démonjaival, míg Fernando titkai a felszínre törnek, megkérdőjelezve mindkettőjük életét és karrierjét. A színpadon és azon kívül is egyre mélyebb kapcsolatot alakítanak ki, amely próbára teszi a határaikat és a hitét a szerelemben. Közben a nagyváros forgataga, a rivalizálás és a művészet iránti szenvedély egyaránt felerősíti a küzdelmeiket, miközben felfedezik, hogy a művészet nem csupán a színpadon, hanem a mindennapi életben is kifejeződik. Ahogy Jessica és Fernando együtt formálják álmaikat, rájönnek, hogy a legnagyobb kihívás nemcsak a külvilág, hanem önmaguk legyőzése is.

Ez a film nem egy tipikus romantikus mese, hanem inkább egy olyan valóságot tár elénk, amelyet sok fehér ember igyekszik elkerülni. A vásznon megjelenő képek sok esetben kényelmetlen érzéseket ébresztenek bennünk, és lelkiismeret-furdalás gyötörhet minket a látottak miatt.

Ferber Katalin

Isaac Hernández, Rupert Friend és Jessica Chastain különleges pillanata a Teorema objektívje előtt.