A pozsonyi karácsonyi ünnepek a régi idők varázsát idézik fel, amikor a város utcái fényei és illatai különös atmoszférát teremtettek. Az adventi időszakban a családok együtt készültek az ünnepre, a piacon frissen sült mézeskalács és forralt bor illata te

Assisi Szent Ferenc az ünnepek ünnepének tartotta a karácsonyt, az ő nevéhez fűződik például a betlehemállítás szokása, amely világszerte elterjedt. Az ünnepkört különböző hagyományok és szokások övezik, amelyek vidékenként változnak, de napjainkban megfakultak és karácsonykor az ajándékozásra helyeződik a hangsúly. De milyenek is voltak a régi idők karácsonyai egy olyan városban, mint Pozsony, ahol az emberek kevésbé ismerték egymást, mint mondjuk, egy faluközösségben?

Martina Rácová és Miroslav Baranek fiatal levéltárosok érdekes kutatásai során felfedezték, hogy a karácsonyt említő legkorábbi írásos nyomtatvány, amely Pozsonyban került elő, egy német nyelvű karácsonyi üdvözlet, és egészen 1441-re datálható. Ez a felfedezés nemcsak a város történelmi örökségét gazdagítja, hanem betekintést nyújt a múlt karácsonyi hagyományaiba is.

A 17. század második felében a városi számviteli könyvekben a kiadási oldalon nyoma is van a karácsonynak. Az 1680-as könyv például megemlíti, hogy "a polgármester 68 vekni kenyeret vetetett a karácsonyi ünnepekre, ami 23 aranyba került".

A kenyereket aztán az éjféli mise után a szegények és a városi börtönben sínylődők közt osztották szét. 1857-ből egy Jézuskához írt levél is előkerült, a 19. századból pedig fennmaradtak olyan hirdetések is, amelyek arról szólnak, hol lehet a városban karácsonyfát venni.

A 19. század végén Pozsony színes kulturális palettáját a karácsonyi hagyományok és szokások sokfélesége gazdagította, amelyet a város felekezeti és nemzeti sokszínűsége is erősen formált. Az adventi időszak már a karácsonyi ünnepek előhírnökének számított, és a helybéliek lelkesen készültek az ünnepre. A pozsonyi lakosok, akik javarészt katolikus háttérrel rendelkeztek, számos hagyományt ápoltak. Az adventi hetek során például lámpások fénye világította meg az utcákat, miközben a hívők hajnali misékre, az ún. rorátékra indultak, hogy a Megváltó születésére való várakozás szimbólumaként gyertyákat gyújtsanak a templomokban.

A katolikus családok egész decemberben szerdán, pénteken és szombaton is böjtöt tartottak.

A családok az adventi időben a karácsonyi vásáron sétálgattak, ahol a pozsonyi konyha különlegességeit - a pozsonyi kiflit, puncsot, mézes teát, forralt bort vagy éppen kacsasültet - kóstolgatták.

A háziasszonyok itt szerezték be az illatos fűszereket, amelyeket a karácsonyi sütemények elkészítéséhez használtak. A mézeskalács különösen népszerű ajándéknak számított ebben az időszakban, hiszen Pozsonyban már a 14. századtól működött a mézeskalács-készítő céh, amely híres volt ízletes finomságairól. A pozsonyi karácsonyi vásárokon nagy népszerűségnek örvendett a mézeskalács betlehem is, amely a családi ünnepek elengedhetetlen része volt. Advent idején a városi lakásokban az aszalt gyümölcsök, mint például a szilva, körte és alma édes illata terjengett, hiszen a gyümölcsaszalás hagyománya elengedhetetlen volt a családok karácsonyváró rituáléjában. A karamellben sült alma és más illatos csemegék is nagy keresletnek örvendtek, nem meglepő, hogy a korabeli források szerint az óváros levegője a vanília, szegfűszeg, sült hal és mézeskalács különleges aromáitól volt fűszerezve.

Szent Miklós ünnepén maszkos Mikulások ördögökkel és angyalokkal sétáltak a városban, akik az engedetlen gyerekeknek szenet és krumplit adtak, az engedelmes gyerekeknek pedig kedvenc édességeiket, de akár az akkoriban még luxuscikknek számító narancsot vagy mandarint húzták elő a zsákjaikból.

Ezek a Szent Miklós-körmenetek egészen a 20. század közepéig maradtak szokásban, Pozsonyban. Egyes külvárosi településeken, mint Pozsonyszőlős, Tamás napján (az egyházi naptár szerint december 21-én) a karácsonyi ünnepkör részeként egy kődarabbal mendikáltak a fiatalok, amely az egészséget, az erőt szimbolizálta.

A karácsonyfát Luca napján kezdték el árulni. A családfő feladata volt a fa kiválasztása a városi piacon. A romantikusabbak azonban a Vaskutacskára tervezett vasárnapi családi kirándulás keretében szerezték be a fát egyenesen az erdésztől.

A karácsonyfák kiválasztásakor a cél az volt, hogy a legimpozánsabb, legnagyobb fát hozzák haza, így sokszor a fa a padlótól egészen a mennyezetig terjedt, elfoglalva ezzel a szoba jelentős részét. Azonban számos otthonban a fát a mennyezethez rögzítették, ami praktikus megoldásnak bizonyult, hiszen így több szabad terület maradt a helyiségben.

A karácsonyfa állítása a 18. század végén kezdett elterjedni Németországban, és kezdetben csupán a nemesi és középosztálybeli családok kiváltsága volt. Az ünnepi fát különféle díszekkel ékesítették: a piros almák, a csillogó alufólia, valamint később a dió, a szárított gyümölcsök és a mézeskalács mind hozzájárultak a varázslatos látványhoz. Pozsony városában a közönség először 1896-ban gyűlt össze, amikor a színház előtti téren fényárba borult a közös karácsonyfa, ezzel ünnepélyes keretet adva az ünnepnek.

Az ünnepi asztalon a tányérok alá általában halpikkelyt vagy pénzérmét tettek, hogy a pénz megmaradjon a háznál. Az ünnepi vacsora általában este hatkor kezdődött imával. Az első fogás ostya volt mézzel, dióval és egy gerezd fokhagymával. Majd a karácsonyi halászlé, a karácsonyi káposztaleves vagy lencseleves, a mákos guba, a karácsonyi ponty és egyéb finomságok kerültek az asztalra, amihez bort és likőröket ittak.

A második világháború végét követően Pozsony dinamikus fejlődésnek indult, amit leginkább az iparosodás és az újonnan alakult vállalatok terjedése generált. Ez a folyamat számos embert vonzott a vidéki területekről, akik saját hagyományaikat és szokásaikat hozták magukkal. Ennek következtében ma már a város karácsonyi étkezési szokásai alapvetően eltérnek a régi pozsonyi tradícióktól, és a helyi gasztronómia sokszínűsége jellemzi az ünnepi asztalt.

A mai karácsonyi asztalon megtalálható a gombalevestől kezdve a tatárpirogon, lencsefőzeléken, mákosgubán át a gombás és aszalt szilvás nagyböjti káposztalevesig minden.

A rántott ponty krumplisalátával viszonylag új szokás. Halat ugyan mindig ettek a karácsonyi vacsora részeként, de csak főzve vagy sütve, rántva nem. Ez csak az 1950-es években vált a karácsonyi vacsora részévé, különösen a városokban.

Szenteste varázslatos eseménye az éjféli mise, amely különleges fényt hozott a pozsonyi templomokba. A dómban megrendezett szertartáson a polgármester és a városi tanácsosok is megjelentek, hogy közösen ünnepeljenek. Az éjféli mise után a szegények, akik ilyenkor a dóm környékén gyűltek össze, ajándékban részesültek: pénzt, halat és kalácsot osztottak nekik, így varázsolva boldogságot a nehéz időkben. Ezt követően a városi vezetőket a plébánián látták vendégül, ahol a közösség összetartozásának szellemében folytatódott az ünneplés.

A családok együtt ünnepelték a karácsonyt, közös sétákat tettek, felfedezték a templomokban kiállított betlehemeket, vagy éppen a városi parkban töltekeztek a téli táj szépségéből. István napja már a szabadabb pillanatok ideje volt, amikor a rokoni látogatásokra került sor. Pozsonyban pedig ekkor zajlott a híres István-napi mulatság, amely tele volt vidámsággal és hagyományokkal.

Sajátos pozsonyi szokásokról is maradtak fenn dokumentumok. A Prágai Magyar Hírlap egy 1937 decemberében megjelent cikkében említi azt a furcsa karácsonyi szokást, amely szerint néhány száz évvel ezelőtt Pozsonyban karácsonykor a fuvarosok lovas szekerekkel áthajtottak a befagyott Duna jegén. Aki először tette meg a veszélyes utat, a polgármester megjutalmazta, majd maga is követte a példáját a tanácsnokaival együtt. A lap információi szerint legutoljára 1526-ban került ilyenre sor. A cikk egy népies szokást is említ, a pozsonyikifli.sk szerint ez a dióhéjúsztatás volt.

A fiatalok kreatívan játszottak: kis cédulákat írtak a nevükkel, majd ezeket dióhéjakba rejtették, s végül egy vödör vízbe helyezték őket. A legenda szerint, ha egy fiú és egy lány csónakja összeütközött, azonnal párba álltak, így szövődtek új kapcsolatok.

Nos, manapság már nem igazán hiszünk a régi hagyományokban. A fiatalok más utakat választanak a párkeresésben, sokszor sokkal praktikusabban, mint romantikusan. A karácsonyi szokások is átalakultak az évek során, de a karácsony igazi szelleme továbbra is él. Ekkor különösen nyitottak és megértőek vagyunk egymással, és Dickens varázslatos világának fénye még mindig ott ragyog a szívünk mélyén...