Idén a szelíd apróság, aki a természet csodáit képviseli, olyan gyengéd, hogy még a mezei virágok szárai is büszkén állnak mellette, nem hajolnak meg a súlya alatt.

Az ezredforduló előtt azt hihettük, hogy véglegesen eltűnt, de bagolyköpetekben megtalálták a maradványait. A háta csíkos és téli álmot alszik, neve egy ízeltlábúra is utal.

A Sicista trizona latin néven számon tartott faj létezéséről mit sem tudtunk az ezredforduló előtt - írja ismertetőjében az Év Emlőse titulus gazdáját, a Vadonleső Programot az Agrárminisztériummal közösen működtető Herman Ottó Intézet.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy "bár a nevében szerepel az egér, valójában csupán távoli rokonságban áll a közönséges egerekkel". Életmódja is jelentősen eltér a megszokottól, sőt, mint ahogy fogalmaznak, "egészen különleges". Például:

Ez a valódi pannon kincs, egyedülálló szépségével és különleges történetével emelkedik ki a táj varázslatos világából. Az ilyen ritkaságok nemcsak a természet csodáit tükrözik, hanem a helyi kultúra és hagyományok gazdag örökségét is magukban hordozzák. Minden egyes részlete egy mesét mesél el, amely összeköti a múltat a jelennel, és emlékeztet minket arra, milyen különleges helyen élünk.

Még inkább figyelemre méltó, hogy 70 éven keresztül, egészen 2006-ig, nem akadt egyetlen élő példány sem, mivel élőhelyei eltűntek. Eddig csupán bagolyköpetekben bukkantak fel maradványai. Jelenleg mindössze két élőhelyet ismernek: az egyik a borsodi Mezőség, a másik pedig Kolozsvár környéke. Ezek az egyedek külön alfajoknak számítanak, és az utóbbiakat erdélyi szöcskeegér néven ismerik.