Takács Péter kifejezte véleményét a Tisza egészségügyi terveivel kapcsolatban: "Azt ígérték, hogy..."

Reméltem, hogy Dr. Kulja András atv-s megjelenését követően a Tisza-parti nagy szónokok végre összeszedik magukat, és egy valódi, érdemi egészségügyi programmal állnak elő. Sajnos azonban ismét csalódnom kellett.
- Facebookon osztotta meg véleményét Takács Péter, miután a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán Magyar Péterék bemutatták azokat a lépéseket, amelyeket kormányra kerülésük esetén az egészségügy területén terveznek végrehajtani.
Magyarország három neves egészségügyi szakértőjével folytatott megbeszélésről van szó: Kulja András tisztségviselő, Mágori Krisztina igazságügyi orvosszakértő, valamint Hegedűs Zsolt ortopéd orvos vettek részt a diskurzusban. Különösen Hegedűs Zsolt emelkedett ki a beszélgetés során, hiszen ő volt az, aki a legtöbb feladatot és javaslatot megfogalmazta. Nem véletlen, hogy a hazai orvosi közegben jól ismert név: korábban a Magyar Orvosi Kamara etikai kollégiumának élén állt, és tapasztalatait nemcsak itthon, hanem az Egyesült Királyságban is kamatoztatta. Ennek köszönhetően számos innovatív elképzelés bevezetését vázolta fel, amelyek az angol egészségügyi rendszerben szerzett tapasztalatain alapulnak.
Takács Péter erre azt írja,
el akarják hozni hozzánk Anglia egészségügyi rendszerét. Tavasszal éppenséggel 100.000 egészségügyi dolgozó leépítését jelentette be a brit kormány. - Köszönjük, ebből nem kérünk.
Az egészségügyi államtitkár egy áprilisi cikkünket említette, amely a Guardian információira alapozva számolt be egy súlyos változásról. Eszerint a brit kormány drasztikus leépítésekre készül: akár 100 ezer munkavállaló is elveszítheti az állását az Egyesült Királyság egészségügyi rendszerében. A cikk részletezte, hogy jelentős átszervezés és radikális költségcsökkentési intézkedések várhatóak az angliai kórházakban. Ennek részeként az év végéig 50 százalékkal kell mérsékelni a kórházak HR-, pénzügyi és kommunikációs kiadásait.
Takács a Tisza kongresszusán elhangzottak kapcsán hozzátette, hogy "volt még egy adag jóemberkedés, betarthatatlan és szakmaiatlan ígéretek (egyetemi centrum szintű idegsebészetet a városi kórházakba!)", majd azt is írta, hogy a Tisza megígért egy sor olyan intézkedést, amit a kormány már bevezetett: mindenki számára elérhető online várólista, ami a NEAK honlapján elérhető, iskolai egészségnevelés bevezetése ("tavaly szeptemberben megtörtént"), és a betegelégedettség mérése️, ami tavaly októbertől elérhető az Egészségablak applikációban.
Az államtitkár kritikával illette az egészségügyi szektornak szánt éves 500 milliárd forintos többletforrást is:
Ezen felül ismételten szóba került, hogy évente 500 milliárd forinttal növelnék az egészségügy költségvetését. Azonban arra vonatkozóan, hogy honnan származna ennek a forrása, ezúttal sem érkezett válasz. Talán a járulékok emelése lenne a megoldás?
Takács Péter véleménye szerint
a Tisza is az, ami: egy külföldről finanszírozott, olcsó lufi, ami ki fog pukkanni.
Fedezd fel a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusáról készült részletes beszámolónkat itt: