A Szlovák Vasutak jelentős lépésre készül, amely több száz dolgozó munkaviszonyát érintheti. A vállalat tömeges elbocsátásra vonatkozó tervei komoly aggodalmakat keltenek a munkavállalók körében, hiszen sokan elveszíthetik megélhetésüket.

A Szlovák Vasutak (ŽSR) alkalmazottai pénteken arról tájékoztattak, hogy a következő hetekben tömeges elbocsátásokra kerülhet sor. Ez akár 500 embert is érinthetnek.
Az Aktuality.sk információi szerint a Szlovák Vasutak új vezetősége, Ivan Bednárik irányításával, egy fontos lépést tervez. Bednárik mindössze két hónappal ezelőtt vette át a vezérigazgatói posztot, miután Alexander Sako személyes indokok miatt távozott a tisztségből.
Bednárik már hivatalba lépésekor határozott változásokat helyezett kilátásba.
"A vasút jelenlegi átalakulásait határozottan evolúciós folyamatnak tekintem, és elkötelezetten dolgozom azon, hogy a ŽSR a sikeres és korszerű infrastruktúra-kezelők élvonalába kerüljön" - nyilatkozta az új vasúti vezető.
A ŽSR szóvivője, Petra Lániková az Aktuality.sk portálnak megerősítette, hogy a vállalat tényleg komolyan mérlegeli a leépítéseket. A pontos elbocsátások mértékét, számát vagy időpontját azonban egyelőre nem tudták meghatározni.