Isten óvjon minket a "jóízű rendszerváltás" álmától!


Hova vezet, ha az emberek kritikátlanul viszonyulnak a Fideszt leváltani kívánó Tisza Párthoz, éppúgy, ahogyan saját szavazóik a kormánypártokhoz? Cikkünk szerzője ezen a fontos dilemmán töpreng, és arra keresi a választ, milyen következményekkel járhat a politikai elköteleződés ilyen formája.

Hova vezet, ha az emberek kritikátlanul viszonyulnak a Fideszt leváltani kívánó Tisza Párthoz, éppúgy, ahogyan saját szavazóik a kormánypártokhoz? Cikkünk szerzője ezen a fontos dilemmán töpreng, és arra keresi a választ, milyen következményekkel járhat a politikai elköteleződés ilyen formája.

Nehéz megérteni, mit is takar a "jóízű rendszerváltás", de egy dolog biztos: engem nem vonz. A 2026-os országgyűlési választás tétje világosan látszik: a Fidesz kormány sorsa a tét. Nem újdonság, hogy a Tisza Párt kulcsszerepet játszik ebben a helyzetben, legalábbis a jelenlegi helyzet alapján. Mégis, talán érdemes lenne megőrizni a józan eszünket, vagy tévedek?

Néhány nappal ezelőtt a Kontroll platformján megjelent Zalatnay István teológus és filozófus egy érdekes írása, amelyben azt vizsgálja, hogy vajon "lesz-e valóban jóízű rendszerváltozás?" Nem célom az egész cikket szó szerint idézni, de talán elegendő annyit megemlíteni:

Zalatnay István véleménye szerint az előző eseményhez képest akkor válhat a rendszerváltozás igazán "jóízűvé", ha szívből, jó szándékkal és bizalommal közelítünk Magyar Péter pártja felé. Úgy látja, hogy a Tisza Párt elnökének érdemes lenne a szükségesnél is szélesebb konszenzusra törekednie. A választópolgároknak pedig bátran kellene bizalmat szavazniuk, hiszen a tét nem más, mint az "ország mentális állapota", és egy olyan korszak, "amelyben a kedvező lehetőségek valóra válhatnak." (Bár az, hogy ez mennyire biztos, kérdéses, de talán nem is ez a lényeg.)

"Ezért nem jó, ha sokan csak a kisebbik rossznak gondolják azt, ami a választás után jön, ha rémképeket rajzolnak egy esetleges újabb önkényuralomról. Betegítő a vergődés, amelyben hol a megszabadulás érzése kerekedik felül, hol a bizalmatlanság, a félelem a jövőtől. Mert az újabb rosszkedvű rendszerváltozáshoz vezet csak" - írja Zalatnay István. Igen, ezt hívják úgy, hogy gondolkodás.

Mit is javasolt valójában a szerző? Most lehetőleg senki ne merjen gondolkodni, ne elemezze a helyzetet, ne legyenek kérdések, kétségek – csukjuk be a szemünket, és hallgassuk el a fülünket... De miért is? Hogy elkerüljük a ROSSZKEDVŰ atmoszférát a rendszerváltás során? Hogy egymás kezét fogva, az utcákon körtáncot járva ünnepeljük az eredményt április 12-én? Tehát már az sem elegendő, ha sok, Orbán Viktor leváltását mindenekfelett vágyó ember félretolja a kétségeit, és megjelöli a megfelelő opciót? Hiszen az a tény, hogy kétségeik vannak, már önmagában is problémát jelent? "Rémképeket festenek egy újabb önkényuralomról", vagy csupán érvényes és jogos aggodalmakat fogalmaznak meg?

Miért ne alkalmazzuk azt a gyakorlatot, hogy "csak ne gondolkodj", az élet minden területén? Elképzelhető, hogy így sokkal egyszerűbbé válna a világ! Nem csupán a rendszerváltás "élvezetét" lehetne biztosítani, hanem a harmonikus életet, a nyugodt idegrendszert és a lelki békét is! Már Hemingway is megjegyezte: "Az intelligens emberek között a boldogság a legritkább kincs, amit ismerek." Ráadásul, hogy ne csak irodalmi idézetekre támaszkodjunk, számos kutatás is alátámasztotta, hogy minél alacsonyabb valaki IQ-ja, annál boldogabban éli mindennapjait. Talán itt az idő, hogy soha többé ne gondolkodjunk!

Ezek szerint nem kell információt gyűjteni, nem kell semmit elemezni, még akkor sem, ha a nap végén úgyis az a konklúzió: mindegy, még az Ördöggel is összefognánk! Ha az lett volna az érv, hogy a komplex gondolatokat befogadni képtelen polgártársak el nem bizonytalanítása miatt nem szabad a kétségeket artikulálni, azt jobban meg tudnám érteni, de a "jóízű rendszerváltás" miatt...!

Zalatnay István szavaival élve: „A félelmek valóságosak, nem csupán aljas politikai szándékok szüleményei. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai nem beszélnek önmagukért?” De felvetődhet a kérdés: Magyar Péter eddigi viselkedése alapján mennyire érthető ez az aggasztó jelenség? Az arrogáns, felfuvalkodott stílus, a független sajtóval folytatott időszakos, heves összecsapások, a más véleményt vallók megbélyegzése és a végtelen kommentháborúk mind olyan jelenségek, amelyek a múlt tanulságait figyelembe véve komoly aggodalomra adnak okot.

Puzsér Róbert nemrégiben tíz pontos javaslatot fogalmazott meg, amelyek megmutatják, min kellene változtatnia Magyar Péternek, ha valóban rendszerváltást szeretne elérni. Ezek az érvek, véleményem szerint, mindegyike megalapozott, és az elmúlt évtizedek tanulságai alapján is kétségeket ébresztenének a gondolkodó választókban. Sőt, ha a magyarországi helyzet nem lenne ennyire bonyolult, talán el is zárnák a versenytől azokat, akik nem képesek megfelelni a kihívásoknak.

Zalatnay István végül a Magyar Péter és a független sajtó közötti kapcsolatot elemezte, hangsúlyozva, hogy ez a viszony "kétoldali sérelmekkel" terhelt. Szerinte Magyar Péter minden kritikát nehezen visel, ugyanakkor a független sajtóban is találhatók rosszhiszeműen elfogult megnyilvánulások a Tiszával kapcsolatban. De vajon hol és milyen formában? Talán a 444-en vagy a Telexen bukkannak fel ezek a megnyilvánulások? Érdemes lenne utánajárni!

Zalatnay kifejti, hogy az újságírók gyakran szeretnék kifejezni saját nézeteiket, amelyek sok esetben bizalmatlanságot tükröznek a Tiszával kapcsolatban. Ez a hozzáállás nem feltétlenül elítélendő. Ugyanakkor, ha a másik oldalról vizsgáljuk a helyzetet, ez a bizalmatlanság éppen hogy gátolja a normális világ helyreállítását. Ahelyett, hogy ezzel a hozzáállással tovább bonyolítanák a helyzetet, sokkal inkább az lenne a helyes lépés, ha maximálisan támogatnák azt a politikai erőt, amely képes a rendszerváltozást végrehajtani.

Tisztelettel, mert persze lehet, hogy tévedek, de én kevés "véleményt" láttam megjelenni Magyar Péterről az ellenzéki sajtóban. A Tisza Párt elnökének legtöbbször az a problémája, hogy az ellenzéki sajtó is átveszi a hazug híreket, irreleváns kérdéseket tesznek fel vagy épp nem számolnak be a szerinte fontos dolgokról. Nevezte már Rogán emberének Gulyás Mártont, csak mert neki nem tetsző kérdéseket tett fel, majd másnap visszakozott.

És egy fontos megjegyzés: a sajtó munkatársainak sohasem, semmilyen helyzetben nem feladata, hogy bármilyen politikai pártot "támogassanak". Soha.

Ezen logika mentén mikor lehet elkezdeni kritizálni Magyar Péter és a Tisza Pártot? A választás után egyből nyilván nem, hiszen még nem is látjuk, mekkora gödörből kell kikormányoznia minket. A választás után egy évvel még nyilván nem, hiszen egy év alatt mit lehet helyrehozni a 15 évnyi rombolásból? Akkor mikor?

"Azokat a várakozásokat, amelyek az értelmiség baloldali és liberális részében élnek egy jövendőbeli új kormánnyal szemben, jobb, ha olyanok fogalmazzák meg, akikben van nyitottság a Tiszával szemben, nem pedig olyanok, akiknek eleve meglévő ellenérzései nyilvánvalók" - írja Zalatnay. Bocsánat, de miért is? Miért az a garancia a valódi rendszerváltásra, ha nem a (sokszor talán túl) kritikusak jelentik a szűk keresztmetszetet, hanem pont fordítva? Mindenkiben "nyitottság van a Tiszával szemben", aki a szavazás napján mellettük teszi le a voksát, hiszen megszavazta a bizalmat, a különbség csak az "elfogult" és a "kritikus" lehet. Tényleg az elfogultakat kellene előre engedni?

Related posts